Pintér Sándor bizalmát még egy Hajdu János-féle mellényúlással sem lehet megtörni

politika
2015 november 26., 19:11
comments 278

A belügyminiszter szerint a Terrorelhárítási Központ kiváló munkát végzett, megakadályozta vasárnap, hogy a főváros sűrűn lakott területein akár szándékos, akár vétlen robbanás következzen be. 

Pintér Sándor hangsúlyozta, hogy a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, Hajdu János vezérőrnagy és munkatársai iránti bizalma töretlen.

Hajdu János, a TEK vezetője kedden jelentette be, hogy vasárnap egy hétvégi terrorellenes akciósorozatban veszélyes terroristacsoportot lepleztek le . Kedden este az ATV-ben Hajdu már arról beszélt, hogy az sem kizárható, hogy az ügynek politikai szálai is vannak. Később már „nemzetközi beágyazottságú terroristákról” beszéltek.

photo_camera

Szerdán azonban a Budai Központi Kerületi Bíróság elutasította az egyik érintett, S. Roland előzetes letartóztatását kérő ügyészi indítványt. A Fővárosi Törvényszék szerint S. Roland az anyjával és nevelőapjával élő fiatal srác, akit a barátaival együtt fogott el a TEK. 

S. Rolandékról kiderült, hogy csak egyszerű hobbi-műgyűjtők.

A megállított autó csomagtartójában fémtárgyak (páncéltörő gránát, repeszgránát, tojásgránát, lőszerek) voltak, ezeket egy Veszprém melletti erdőben, fémkereső segítségével találták meg a fiatalok az igazoltatás előtti 2 napban.

Az elfogott négy ember szabadlábon védekezhet. A bíróság indoklása szerint az elfogottaknak nincs közük terrorszervezetekhez.

És még 13+1 alkalom, amikor a TEK kiváló munkát végzett:

 (via MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.