Szaúd-Arábiában azokat is halálra ítélik terrorizmusért, akiknek csak a kormánnyal van bajuk

külföld
2015 november 26., 18:27
comments 238

Az Okaz nevű szaúdi lap szerint az országban jelenleg 55 embert ítéltek halálra terrorista bűncselekmények miatt, az al-Riyadh nemrég törölt riportja szerint közülük 52-en hamarosan végre is fogják hajtani az ítéletet. 

A lap szerint köztük azonban lehetnek olyan siíták is, akik csak azért ülnek a halálsoron, mert kormányellenes tüntetéseken vettek részt.

photo_camera A kivégzésekre használt tér Rijádban - Fotó: AFP/Peer Grimm

Az Amnesty International szerint idén az országban már legalább 151 embert végeztek ki, ami a legmagasabb szám 1995 óta.

Szaúd-Arábiában a siíta kisebbség már 2011 óta tart tiltakozásaokat, mert úgy érzik, hogy a szunníta királyságban elnyomják őket. A most kivégzésre várók között van 6 olyan siíta aktivista is, akiket az Amnesty szerint jogtalanul ítéltek el. Közülük hármat olyan dolgokért ítéltek halálra, amit még gyerekként követtek el. Öt elítélt aktivista anyjai kedden levelet írt a szaúdi királynak, hogy kegyelmezzen meg a fiaiknak. 

Az Amnesty szerint a szaúdi hatóságok a terrorellenes intézkedéseket arra használják, hogy elintézzék a politikai ellenfeleiket. (via BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.