Mivel volt rá uniós forrás, az országban sorra nyíltak a sürgősségi osztályok, a legtöbb kórházban azt azonban már nem igazán sikerült megoldani, hogy legyen annyi orvos, amivel működni is tudnak. A pályázati kiírásokban megkövetelt létszámbővítést a kórházak sokszor úgy is bevállalták, hogy már a pályázáskor sem volt elég emberük, most pedig kényszermegoldásokkal viszik az ellátást.

Gyakran nem tudnak jobbat, mint a szabadidejük terhére beállítják a még null kilométeres rezidenseket, hogy kezeljék a sürgősségi eseteket, amik között a nyílt töréstől a szívinfarktusig bármi bejöhet. 

Ez főleg a vidéki kórházakban okoz súlyos helyzeteket, ahol a magyar egészségügyben kialakult krónikus szakemberhiány miatt gyakran még megfelelő szakorvost sem tudnak melléjük állítani, hogy felügyelje, hogy mit csinálnak. 

A rezidensek azt mondják, hogy hiába van meg az általános orvosi alapképzésük, ez még messze nem jelenti azt, hogy megfelelő felügyelet nélkül bárkit megfelelően el tudnának látni. A tatabányai kórházban dolgozó fiatal szakorvos beszélt arról, hogy a sürgősségin az is előfordul, hogy egy bőrgyógyász és egy szemész próbálja kitalálni, hogy mit csináljanak a beérkező betegekkel. 

Ennek általában az az eredménye, hogy a szükségesnél is több vizsgálatot kérnek mindenből, hogy a minimálisra csökkentsék a tapasztalatlanságuk miatti kockázatokat. 

A sok felesleges CT, EKG és vérvétel rengetegbe kerül a kórházaknak, amivel nagyjából el is bukják azt a pénzt, amit azon próbáltak megspórolni, hogy alacsonyabb órabérrel dolgozó rezidenseket állítottak be. Ráadásul ezek a fölös körök nagyon lelassítják az ellátást, ami mondjuk egy infarktusnál nem a legszerencsésebb. 

A kialakult helyzet miatt a Magyar Rezidens Szövetség elkezdett beszámolókat gyűjteni a fiatal orvosoktól azokról az esetekről, amikor munka közben nem volt mellettük megfelelő szakmai felügyelet, akaratuk ellenére kellett a sürgősségin dolgozniuk, majd ezért még a szükséges pótlékokat sem kapták meg. Ha megvannak a bizonytalanságok a szabálytalanságokra, azokat elküldik az Alapvető Jogok Biztosához.

Ugyanakkor hivatalba lépése után a Rezidens szövetség új elnöke, Sipka Balázs is arról beszélt, hogy 

a kialakult emberhiány miatt ha mindig betartanák a jogszabályokat, akkor nem működne az ellátás. 

Az elmúlt tíz évben elképesztően sok orvos lépett meg külföldre, mára nagyjából 2-3 ezren hiányozhatnak a rendszerből, ami olyan körülményeket teremt, amelyek elől olyanok is elmenekülnek, akik egyébként nem akartak külföldre menni.

Mivel a magyar egészségügyben 35-50 éves orvosokból mára hatalmassá vált a hiány, a gondokat azzal sem lehetne egy csapásra megoldani, ha a hirtelen rengeteg pénzt öntenének az ágazatba. 

Ugyanakkor abban a döntésben, hogy egy fiatal orvos inkább lelép-e a külföldre ötször annyi pénzért dolgozni, nem egyedül a magasabb fizetés a döntő.

Gyakran előfordult, hogy az egyre nagyobb szakemberhiány ellenére a rezidensek nem találtak munkát a saját területeken, mert a kórházaknak nem volt pénze arra, hogy új állásokat hirdessenek meg. Így aki például idegsebészként vagy gyerekgyógyászként akart dolgozni, annak maradt a külföld, mert itthon nem volt szabad státus.

Azért, hogy legalább azokat a fiatal orvosokat itthon lehessen tartani, akik hajlandóak lennének a hazai körülmények között munkát vállalni, a kormány központosította a rezidensek foglalkoztatását, így akik júliustól kezdtek el dolgozni, azok már nem a kórházzal, hanem az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központtal (ENKK) szerződtek le, a fizetésüket is központi forrásból kapják.

A lépés valamennyit javított a helyzeten, mert az intézmények az ENKK keretére tudtak felvenni új embereket. A gond inkább azzal volt, aránytalanul oszlott el a különböző kórházak között, így sok egészségügyi intézményben ez sem enyhített sokat a létszámhiányon. 

Az ország négy egyetemi régiója közül a fővárost és Északnyugat-Magyarországot magába foglalóban a Semmelweis Egyetem behúzta a helyek 25 százalékát, míg a többi 35 intézmény a megmaradó kvótákon osztozkodott, ezért túl sok új embert úgy sem tudtak felvenni, hogy azok bérköltségét az állam fizette. 

Akik így kerültek be a rendszerbe, most dolgozhatnak a hiányzó orvosok helyett is, van, hogy egy műszak csak 30 óra után ér véget. A rengeteg túlóra miatt pedig még több orvos lép le, ami különösen a kisebb vidéki kórházakban csak még súlyosabbá teszi a helyzetet. A rezidensek tartanak attól, hogy felügyelet nélkül súlyos hibát követnek el, de a betegek szempontjából sem megnyugtató, hogy hosszú várakozás után csak egy leharcolt és képzetlen orvos fogadja őket.