Elindult a libanoni program, amivel Kanada 25 ezer szíriai menekültet fogad be

migráció
2015 december 05., 05:31
comments 114

Libanonban pénteken elindították azt a letelepítési programot, amivel Kanada 25 ezer, jelenleg Libanonban, Jordániában és Törökországban élő szíriai menekültnek ajánl új otthont.

A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) egy szóvivője pénteken egy genfi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az akciót a kanadai kormánnyal, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságával és más partnerekkel együttműködve vezénylik le.

A szóvivő szerint a kanadai programra jelentkezők regisztrációját a héten kezdték el az újonnan létrehozott bejrúti műveleti központjukban, ahol a menedékkérőknek segítséget nyújtanak az esetleges Kanadába településükhöz szükséges első lépések megtételéhez.
A műveletet a tervek szerint 3 hónap alatt lebonyolítják.

„Jelenleg az IOM több mint 50 munkatársa végzi Bejrútban a kanadai letelepítési folyamattal kapcsolatos teendőket” – mondta el Fawzi al-Zioud, a szervezet libanoni missziójának vezetője. Amint sor kerül az első, kiválasztott menekültek utaztatására, a szaporodó intézni valók miatt kibővítik a misszió létszámát – mondta. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.