Szakszervezeti vezetőket tartóztattak le a kommunista Kínában

2015 december 6., vasárnap 22:03
136

Dél-Kínában a rendőrség őrizetbe vett három embert, akik a munkások jogaiért akartak fellépni. Az ország déli részén, ami a világ egyik legfontosabb ipari központjának számít, egyre nagyobb az elégedetlenség a munkakörülmények miatt, ezért a Kommunista Párt minden szerveződést igyekszik felszámolni.

Zeng Feiyangot, aki Kanton városban irányítja a Panyu Munkás Központot, pénteken tartóztatták le, amiért munkásgyűlést szervezett, és ezzel veszélyeztette a társadalmi rendet. 

Ez a szervezet próbál segíteni a kínai munkásoknak, hogy érvényesíteni tudják a bérköveteléseiket a vállalatokkal szemben. Más kommunista országokhoz hasonlóan Kínában is erősen korlátozzák a munkások jogait, hogy rendes szakszervezeteket alapíthassanak, ennek ellenére mégis egyre gyakrabban kezdenek szervezkedni és sztrájkolni.

Mikor 2010-ben a Honda kínai üzemében sztrájkolni kezdtek, még sokat megkapták a magasabb fizetésüket. Az utóbbi időben, ahogy a gazdaság belassult, a gyárak inkább olyan tartományokba (vagy Vietnamba) költöztek át, ahol alacsonyabb béreket kell fizetni.

A szervezet szerint a térségben az elmúlt hónapokban megduplázódott a sztrájkok száma, ami miatt a kínai hatóságok egyre jobban aggódnak. (via New York Times)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt