A felmondott szentimrés altatóorvos szerint havi háromszáz óra munkaért járt a béremelés

Egészségügy
2015 december 07., 18:18
comments 308

Dr. Csurgai Annamária, a Szent Imre Kórházban felmondott hét anszteziológusnak egyike az RTL Klub Híradójának elmondta, hogy legutóbb 2013 és 2014 között volt béremelés az osztályon, akkor bruttó 878 ezerre emelték a fizetését. Az kórház igazgatója szerint idén ősszel is volt egy emelés, de ez az altatóorvos szerint csak úgy jött ki, ha nagy számban vállaltak túlórát, ami összesen több mint havi háromszáz munkaórát jelentett volna. Ha valaki ezt vállalta, akkor bruttó 980 ezret kapott. 

Az orvosok szerint a Szent Imrében nem csak a fizetés miatt mondtak fel, hanem mert a nővérek száma annyira lecsökkent, hogy az rengeteg plusz feladatot rótt rájuk. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.