A PM betámadta a képviselői nyugdíjat

POLITIKA
2015 december 07., 10:41
comments 84

A Párbeszéd Magyarországért társelnöke módosító javaslatot nyújt be annak érdekében, hogy az országgyűlési és az EP-képviselőkre is vonatkozzon a kettős juttatás tilalma, vagyis ne kaphassanak egyszerre képviselői tiszteletdíjat és nyugdíjat – mondta Szabó Tímea hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján.

Szabó Tímea elmondta, hogy miközben a nyugdíjkorhatárt elérő közigazgatási dolgozók nem vehetik fel egyszerre a fizetésüket és a nyugdíjukat, addig ez a jogszabály az országgyűlési és az EP-képviselőkre nem vonatkozik.

Így fordulhat elő, hogy Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a körülbelül 1,3 millió forintos bruttó képviselői díja mellé felveheti a több mint kétszázezer forintos nyugdíját is, és ugyanígy hozzájuthat a nyugdíjához például a kereszténydemokrata Latorcai János vagy a fideszes Jakab István és Mátrai Márta is.

Szabó Tímea szerint a tilalom esetén ezekből a járandóságokból havi több millió forint összejöhet, ami például több száz gyerek étkeztetését segítheti.

A politikus hogy levelet ír a nyugdíjkorhatáron túli képviselőknek, megkérdezi tőlük, felveszik-e a nyugdíjukat és támogatják-e a javaslatát. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.