Tőlünk tudta meg a volt tévéelnök, hogy vádat emeltek ellene

bűnügy
2015 december 12., 10:07
comments 69
photo_camera

Igazán pikáns közleménnyel szórakoztatta el a szombati munkanap miatt kesergő újságírókat Ibolya Tibor fővárosi főügyész. A szövegből indirekt módon kiderül, hogy Ibolya kiváló újságíró, sőt bulvárújságíró lenne, olyan ügyesen építette föl a szöveget

a szárazon is nagyot ütő címen:

Vádemelés a Magyar Televízió volt elnöke ellen
költségvetési csalás bűntette miatt

És a tárgyszerű, enyhén bikkfás nyelven írott, mégis drámai súlyú bevezetőn át:

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon dr. R. Z., a Magyar Televízió Zrt. egykori elnöke, majd stratégiatervezési és kommunikációs igazgatója ellen.

Az oldottan sztorizóssá váló törzsszövegig:

A vádirat lényege szerint dr. R. Z. magánszemélyként még 2010-ben egy budapesti XII. kerületi ingatlanügyletben közvetítői tevékenységet végzett, melyért az ingatlan vásárlóitól mintegy 100 ezer euró (kb. 26,5 millió Ft) sikerdíjat kapott.
 
A vádlott az így megszerzett jövedelmét azonban a 2011. év májusában az adóhatósághoz benyújtott SZJA – bevallásában – mint önálló tevékenységből származó jövedelmet - nem szerepeltette, hanem az eltitkolt jövedelmét az ingatlan vevőivel egy, a résztulajdonában álló Seychelles-szigeteken bejegyzett off-shore cég Lichtensteinben vezetett bankszámlájára utaltatta, mely bankszámlához egyedi megbízással hozzáféréssel is rendelkezett.
 

Az off-shore cégnek és lichtensteini bankszámlájának a magánügyletben csak annyi szerepe volt, hogy a vádlott így megkerülhette magyarországi adófizetési kötelezettségét.
 
Dr. R. Z. a valótlan tartalmú adóbevallása benyújtásával a 2010-es  adóévre vonatkozóan – személyi jövedelemadó és egészségügyi hozzájárulás bevallási és fizetési kötelezettségét megszegve -  összesen mintegy 12.600.000,- Ft vagyoni hátrányt okozott a magyar költségvetésnek.
 
A vádlott terhére rótt bűncselekmény a törvény szerint akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Látható, hogy a szöveg monogramozik, de mivel a szerző - jó zsurnalisztához híven - már a címben sietett közölni, hogy volt tévéelnökről van szó, aki később kommunikációs igazgató is volt, R. Z. kiléte kábé annyira volt titok, mintha Ibolya "V. Xavér bulvármagazinokban lakó orgonistát" emlegette volna, így mi sem képmutatóskodunk.

Az ügyben azonnal megkerestem cseten Rudit, aki azzal reagált, hogy

Tőled hallok először a vádemelésről:)

Aztán gyorsan elolvasta a közeményt, hogy ezt fűzze hozzá, ahogy az ügy részleteiről kérdeztem:

Van vitám a NAV-al, de ennek sem az MTV-hez, sem korábbi egyetlen szerepvállalásomhoz nincs köze. Ne haragudj, de nincs róla mit beszelni.

Aztán egészen tömören mégis beszélt róla:

A NAV szerint kellett volna SZJ-át fizetnem 5 évvel ezelőtt egy munka után, szerintem meg nem.

photo_camera Ibolya Tibor éppen játszik

Érdekes kérdés, hogy Ibolya Tibor miért volt ilyen hírérzékeny. Az szerintem ugyan nyilvánvaló, hogy a közmédia egyik igen ismert exvezetőjének csalási ügye közérdeklődésre számot tartó téma, akkor is, ha az illető már évek óta nem visel közpozíciót. De az igazságszolgáltatás dolgozói nem mindig osztják a dolgok hírértékéről vallott szabadelvű nézeteimet. Ibolya ügyész bezzeg kapásból Rudi személyére építette föl a közleményét, azonnal, szándékosan leleplezve azt az R.Z.-t, aki, ha nincs körülírva, soha nem kelt semmi feltűnést.

Még több újságírólelkű vezetőt az igazságszolgáltatásba és az államigazgatásba!

Az is érdekes kérdés, hogy milyen drága lehetett az ingatlan, ha a közvetítői díj 100 ezer euró volt. A piaci jutalékok ingatlanos forrásaim szerint az eladási ár 2,5 és 4 százaléka között mozognak. Plusz áfa, de ebben az ügyben talán nem bíbelődtek ilyesmivel, így a - gondolom villa - értéke, hangsúlyozottan durva becslésem szerint, 2,5-4 millió euró vagyis 790 millió és 1 milliárd 270 millió forint között lehetett. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.