A tatai Öreg-tóba fulladt egy 3 éves, gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy 17 éves fiút és a 16 éves barátnőjét

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt folytatott eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 17 éves oroszlányi fiú és a 16 éves barátnője ellen.

A két fiatal július 23-án délután érkezett a tatai Öreg-tóhoz a fiú gyerekkorú unokatestvéreivel. A gyanúsítottak és a felügyeletükre bízott 12, 8, 4 és 3 éves gyerekek több órát töltöttek el a tó partján.

Már indultak volna haza, amikor észrevették, hogy a 3 éves kisfiú eltűnt mellőlük. Keresték, és végül a tóban, az egyik stég közelében találtak meg eszméletlen állapotban. A kisfiú életét már a kiérkező mentők sem tudták megmenteni.

Másnap a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 17 éves fiút és a 16 éves lányt, akiknek a felügyelete alatt a kisfiú a vízbe fulladt. Augusztus 25-én a rendőrök kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésével meggyanúsították a 3 éves kisfiú édesanyját is, aki a gyerekét a két fiatalkorú felügyeletére bízta.

Az ügyben folytatott büntetőeljárást a rendőrség december 14-én befejezte, és vádemelési javaslattal megküldte a Tatabányai Járási Ügyészségnek. (police.hu)

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.