Már kevesebbet dohányoznak az amerikai kamaszok, mint amennyit tépnek

A héten jött ki egy új kutatás az amerikai középiskolások drogfogyasztási szokásairól. Ebből az is kiderült, hogy a mérések történetében most először megfordult a naponta dohányzó és naponta marihuánát fogyasztó gyereke aránya. Nem fűből szívnak sokkal többen, hanem sokkal kevesebben cigarettáznak, mint korábban. 2010 óta 55 százalékkal csökkent a naponta rágyújtó 18 évesek száma.

Egyrészt sikeres leszoktató kampányok voltak, amik kifejezetten a középiskolásokat vették célba, másrészt sokan áttértek az e-cigire és a vizipiára.

A napi szerfogyasztók aránya 2015-ben így néz ki.

Nem csak az látszik, hogy a cigizés csökken, hanem az is, hogy az elmúlt években egyre több amerikai államot elérő legalizáció ellenére nem nő érdemben a naponta spanglizó középiskolások száma. Ezzel együtt a fű elfogadottsága, nyilván a legalizálástól nem függetlenül nő, és ennek lehetnek káros hatásai. Az amerikai Állami Egészségügyi Intézet (NIH) éppen ezért hosszú távú kutatást kezdett 10 ezer kamasz részvételével, azt vizsgálják, hogy a kamaszkori marihuána fogyasztásnak milyen hatása van az agyra, vagy például az iskolai előmenetelre.

Ilyesmi átfogó kutatásokra Magyarországon egyre kevesebb pénz van. Pedig fontos lenne, hogy a drogosok ellátásával, és a megelőzéssel foglalkozó szakemberek tudják, hogy ki, mennyit drogozik.

Ebben is segíthet, ha részt vesz a világ legnagyobb drogos felmérésben, aminek a 444 a magyarországi partnere.

A tesztet van értelme kitölteni, a tavalyiból kiderült, hogy a világ élvonalában van a magyar kristály és herbálfogyasztás, tavaly előtt az eredmények olyan mértékű alkoholproblémát mutattak Magyarországon, hogy két héttel a publikálás után nemzeti alkoholstratégiát ígért be a kormány.

A kérdőív anonim, a kérdések egy része átugorható.

A felmérés alapítója az angol  Dr Adam Winstock, pszichiáter. Itthon a ELTE Pszichológiai Intézetének professzora, Demetrovics Zsolt, valamint Mervó Barbara végezik a kutatást.

Global Drug Survey 2016, itt lehet kitölteni.