Száguldunk egy mély szakadék felé, de legalább már nem is lehet kilátni a kocsiból

Nyáron volt egy konferencia Herbál Para néven, amit drogüggyel foglalkozó szakemberek szerveztek, és ahol még néha izgatottan, indulatosan mondták el, hogy milyen drámai a helyzet Magyarországon.

Hogy pár év alatt a herbál és a kristály mindent felzabált.

Aztán visszamentek a drogamulanciáikra, kutatócsoportjaikba, szociális munkájukhoz, és folytatták, amit addig csináltak. Miközben az állam nem igen tett semmit.

Ma délután kb. ugyanaz a csapat, akik nyáron próbálták felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy valamit most már tényleg csinálni kéne, már kevésbé volt indulatos.

Most egy 90 oldalas jelentésben gyűjtötték össze, hogy hogyan látják a magyar droghelyzetet. Ami egyáltalán nem lett jobb nyár óta. Sőt.

Ellenségek mindig kellenek

Az, hogy a magyar politika hogyan használja ki az emberek félelmeit, előítéleteit drogügyben, ahelyett, hogy a szakmailag helyes megoldást választaná, nem újdonság.

Mára viszont olyan helyzet alakult ki, amikor már nem csak a drog az ellenség, hanem a droghasználók, sőt sokszor a rajtuk segíteni próbáló szakemberek is.

Az állam ellenség kategóriában látja / láttatja ezt a világot

- ezt Topolánszky Ákos mondta a Kábítószerügyi Civil Koordinációs Testület jelentésének bemutatóján, de egyáltalán nincs egyedül.

Csak egy adat a felmérésből.

A jelenlegi társdalami / politikai környezet milyen feltételeket teremt a drogpolitika számára?

Ezt kérdezték a szakemberektől. A válaszok így festenek:

  • Teljes mértékben megfelelő, támogató: 0
  • Inkább támogató: 0
  • Is-is: 2
  • Inkább nehézségeket támaszt: 4
  • Nagyon nehezíti a tevékenységet: 16

Az online letölthető jelentésben idéznek is a megkérdezett szakemberektől. A szövegből valami borzasztó elkeseredettség látszik ki.

"Én nem várom, hogy a drogpolitika rugalmasan reagáljon a megváltozott szerhasználatra, mert hogy sosem tette ezt. (...) De hogy nem is hagyja azokat reagálni, akik mondjuk eddig képesek voltak erre, mert hogy nem ismeri el azt, hogy joga van valakinek segítséget kapni."

Bűn-bűn-bűn-bűn-bűn-bűn-bűn-bűn... Bűn-bűn

A szubjektív leírások mellett beszédes az a táblázat, ami az iskolai drogprevenciós programok számának változását mutatja.

1993-tól 2004-ig folyamatosan nő a választék, a csúcson 280 program közül lehetett választani. Ma ennek kicsit több, mint 10 százaléka maradt, 32 engedéllyel rendelkező program közül lehet hivatalosan választani.

Ehhez képest az iskolák kb. felében folyik valamilyen megelőzés, az intézmények egyszerűen rá vannak szorítva, hogy kijátsszák a rendszert, és fű alatt oldják meg a dolgot. A szakemberek szerint az értelmetlen bürokratikus akadályok vezetnek oda, hogy egyre több suliban jelenik meg a Szcientológia Egyház a drogellenes marketingen keresztül.

Az is látszik, hogy a prevenció helyett mire menne rá a kormány.

A büntetőpolitikára, meg a kínálatcsökkentésre, szóval hogy nehezebb legyen beszerezni az anyagokat.

Na, most ez a stratégia önmagában, fő csapásirányként a világ naposabb felén már kudarcot vallott.

Sőt, részben ennek is eredménye, hogy a herbál és a kristály pár év alatt letarolta Magyarországot, miközben a hatóságok negyed gramm füvek és kis zacskó gombák után rongáltak.

Szitokszó lett az ártalomcsökkentés, tehát az a fajta munka, ami arra ment rá, hogy aki mindenképpen drogozni akar, az legalább a lehető legkevesebb kár tegye magában és környezetében.

Ezektől a folyamatoktól nem függetlenül bezárt az ország két legnagyobb tűcsere programja, ahová az ilyesmit igénybe vevő drogosok kétharmada járt. Először a Józsefvárosban szüntették meg ezt a programot, (aminek már látszik is az eredménye) aztán a XIII. kerületben, miután az önkormányzat attól tartott, hogy a Józsefvárosból elhajtott intravénás drogosok az Újlipótvárosban fognak megjelenni.

Létrehozták a tökéletes struccpolitikát

Az egész drogügy körül az egyik legbizarrabb jelenség, hogy a korábban egy költségvetési sorról érkező támogatásokat szétszórták, így ahhoz is konkrét kutatás kellene, hogy kiderüljön: mennyit költ ma a magyar állam drogpolitikára.

Erre, mármint a kutatásra, monitorozásra nincsen kormányzati pénz, annyira, hogy nemsokára például a Szerencsejáték Zrt. támogatásával igyekeznek majd prevenció ügyében felmérni ezt-azt.

Ilyen értelemben a rendszer nem tud hibázni, ha nem lehet az egyes programok hatását jól mérni, akkor a hiányukét is csak nagyon körülményesen. Akár politikai, akár pénzügyi okokból, akár dilettantizmusból verik szét az ellátórendszert, a hatást legalább sokkal kevésbé lehet majd látni.

Az, hogy a mostani jelentés elkészült, és a bemutatón a szakemberek megint kapálódzhattak kicsit, hogy

Hahó, ebből óriási baj van / lesz

nem a kormány érdeme.

A mostani felmérés elkészültéhez is a rohadt Norvég Civil Alap és az Ökotárs adott támogatást.