Az oregoni indiánok* beszállnak a fűbizniszbe

külföld
2015 december 20., 13:59
comments 142

Az oregoni Meleg Források Törzsi Konföderációja nevű bennszülött amerikai szervezet úgy döntött, hogy beszáll a marihuánabizniszbe. Ez a törzsszövetség az egyik első, amely él ezzel a lehetőséggel, amit az amerikai igazságügyi minisztérium egy éve engedélyezett.

A javaslatot a törzs több mint 80 százaléka támogatta. A tervek szerint egy 3600 négyzetméteres kendertermesztő és -feldolgozó létesítményt építenek, amely legalább 80 őslakosnak adhat majd munkát, és akár évi nettó 26 millió dollárt is hozhat a törzsnek.

"A fő célunk a munkahelyteremtés és a bevételszerzés a törzseknek" - mondta Don Sampson, a törzsek gazdasági társulásának vezetője. Reméli, hogy kezdeményezésük példaként szolgálhat más őslakos törzseknek is.

A dolog különös fintora, hogy míg Oregonban már legális a marihuána birtoklása és rekreációs fogyasztása, a törzs területein továbbra is tilos. (Via The New York Times. Címlapkép: Don Shall / Flickr CC BY-NC-ND 2.0)

*Tudom, tudom, bennszülött amerikaiak.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.