Így vásárolok éppen kiskutyát egy <strike>nigériai</strike> kameruni csalótól

bűnügy
2015 december 20., 21:52
comments 145

„Párommal elhatároztuk, hogy engedve gyerekeink folyamatos unszolásának, kutyát kapnak idén karácsonykor. Volt már kutyám, tudom mire vállalkozunk. Fajtát eldöntöttük, induljon a beszerzés.”

Így kezdődött P. Kelemen 444-olvasó levele, ami tényleg egy teljesen új kis univerzumot nyitott meg előttem. Kelemen ugyanis elmesélte, hogy a kutya-, pontosabban labradorkeresés közben, miután a vidéki tenyészetek után, budapesti lévén, célzottan fővárosi apróhirdetésekre kezdett szűrni, furcsa hirdetésekre bukkant. A fővárosi I. és III. kerületből kínáltak labradorkölyköket, fura nyelvezetű hirdetésekben.

Elsőre inkább bájosan béna fogalmazásnak illetve elírásnak tűnt, de a megadott telefonszámok sem voltak értelmezhetők.

Hősünk így az aprohirdetesingyen.hu üzenetküldő ablakán keresztül vette fel a kapcsolatot az eladókkal, merthogy két hirdetőnek is írt.

Amint befutottak a válaszok, lett nagy csodálkozás, értetlenkedés meg nevetgélés. Először is azért, mert a budapesti I. és III. kerület helyett az egyik hirdető Kolozsvárról, a másik viszont egyenesen Kamerunból jelentkezett, hogy akkor küldené a kutyát.

Olyan elképesztően jó levelekkel próbálkoztak, hogy amikor itt tartottam Kelemen történetében, gyorsan nyitottam a gépen egy másik ablakot, ahol én is bejelentkeztem ugyanezeknél az eladóknál mint naiv érdeklődő. Kiváncsi voltam, hogy nekem is olyan szuper válaszokat adnak-e. A válasz: IGEN! Sőt, egészen különös módon nekem pont ugyanazt válaszolták, mint Kelemennek.

A két válaszlevél tartalmilag nagyon, sőt már-már gyanúsan hasonlított egymásra. Mindkettő azt írta, hogy pénzt nem kérnek a kutyáikért, csak a Magyarországra utaztatásuk költségeit kell kifizetnem. Az némileg meglepő, hogy a 470 kilométerre eső Kolozsvárról a tarifa 25 ezer forint, míg a közel 8 ezer kilométerre eső Kamerunból csak 16 ezer, de ezt nyilván a két ország postáinak eltérő díjpolitikája okozza.

A kolozsvári eladó a kutyák ingyenességét egyszerűen azzal magyarázta, hogy

„Számomra háziállat, mint a gyerekek, így nem vagyok értékesíti a kölykök. Hajlandó vagyok, és kész felajánlani két vagy egyik labrador kiskutyák ajándékba. Minden, amit szükség van a szeretet, gondoskodás és a boldogság a kölykök.”

Ha lehetséges, még jobb volt a kameruni, aki arra hivatkozott, hogy meleg van az Egyenlítőnél:

Kellett utaznom, és nem tudtam hagyja őket így hoztam őket ide de az éghajlat túl erős nekik így azt akarom, hogy jöjjön haza a lehető leghamarabb A kölykök velem Kamerun, Afrika, dolgozom a civil szervezetekkel, a célja a szervezet a szegénység elleni küzdelem

Mint látható,  az sem megvetendő humorforrás, hogy a leveleket Google fordítóval írták. 

Az alábbi a levelet küldte mindkettőnknek az állítólagos kolozsvári eladó.  Olyan jó, hogy érdemes elolvasni az egészet:

„Szia még egyszer,

Köszönöm, hogy vissza érdeklődését az én kölykök.
Számomra háziállat, mint a gyerekek, így nem vagyok értékesíti a kölykök.
Hajlandó vagyok, és kész felajánlani két vagy egyik labrador
kiskutyák ajándékba. Minden, amit szükség van a szeretet, gondoskodás
és a boldogság a kölykök.

Voltam (Kolozsvár (Románia)

így fogom küldeni a kölyök egy háziállat közlekedési vállalatok
tevékenysége, hogy akarata hozta meg a kölykök közvetlenül otthoni
címét,

Az egyetlen dolog, amit meg kell fizetni, a szállítási / szállítási
költség. Az én érdeklődik, a szállítási költséget, hogy fizetni fog,
az áruszállítás egy kiskutya 25000 Ft

Ha minden beigazolódik, akkor meg kell küldeni a szállítási címet.
A szolgáltatott adatokat én is szükségünk van az Ön;

-A Teljes nevét ,,,, (köze a változás Papers)

-A Teljes lakcím ,,,,,,,,,,,,,, (Keresse otthonában)

Város ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, (Keresse otthonában)

Zip Code ,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,,, (Keresse otthonában)

Telefon Telefonszám ,,,,,,,,,,,,,,,,,,, (hívni a szállítás a kölykök)

A kölykök jön az otthoni címét,

# Egy év egészségügyi garanciával
# Vakcina rekord
# DNS igazoló papírok
# Microchip Regisztráció
# Családfa
# Táplálékkiegészítő
# Utazás Láda
# Food Menu
# Kölykök Játékok

Küldöm a kölykök minden dokumentum, beleértve az örökbefogadás
tanúsítvány és a tanúsítvány a tulajdon átruházásának, a thepuppies a
nevét, amit majd feldolgozni, amint kapom meg a részleteket.

Ha minden megerősítik, abban a reményben, hogy olvassa el tőled.

Kösz”

Ez pedig itt az én levelezésem a „kamerunban dolgozó civil aktivistával”:

photo_camera

Henry drágám nem a levegőbe beszélt, hiszen a ramospelligrini@gmail.com mailcímről nemsokára meg is jött egy egész képsorozat cuki labradorkölykökről, ilyen fotókkal:

photo_camera

photo_camera

photo_camera

Remek képek, az egyetlen apró probléma, hogy a rajtuk szereplő kiskutyák kicsit korosak. A középső, kisgyerekes-kutyás fotót például 2008. február 17.-én kattintották el, ráadásul ki tudja, mióta szerepel egy amerikai tenyészet weboldalán

A két labradort tartó lány egy másik tenyészet oldalát illusztrálja.

Szinte egyidőben futott be a másik levél a kolozsvári kontaktomtól, a magdalenaszymczak60@gmail.com címrről. Meg kell hogy mondjam, hogy igen aranyos kutyáról készült a sorozat, ilyen darabokkal:

photo_camera

Kár, hogy ő is erősen benne van a korban az alapján, hogy a kép 2010. decemberében készült róla a fájl adatai alapján. A levélben elküldött széria egy másik fotóját pedig megtaláltam ezen a román weboldalon.

Itt tartok a levelezésben, miközben egyelőre hasztalanul próbálom meggyőzni Uj főszerkesztőt, hogy a hecc kedvéért égessünk el 16 ezer forintot, és fizessünk a kameruni kutyáért, hátha megérkezik. 

Azt pedig tényleg nem tudom elképzelni, hogy ilyen fordítógépes neo-nigériailevelezéssel el lehessen passzolni akár egyetlenegy kölyköt is. De lehet, hogy én becsülöm túl a netezőket. 

Kelemen pompás stilisztikai elemzést adott a levelekről:

Külön kedvenceim a "Szia még egyszer" és az "üdvözlet kedves" megszólítások, utóbbi olvasásába kissé bele is pirultam. Meglepő dramaturgiai, szövegfelépítési érzékre vall a második levél befejezése, "akkor lesz két kutya?" ami a Jégvarázs boltosát idézte fel bennem és aminek értékéből mit sem vesz le, hogy visszaolvasva eredeti üzenetemet vettem észre, hogy valóban én magam fogalmaztam többes számban a kutyusok kapcsán, homályban hagyva, hogy vajon az összeset (de hány lehet valójában? a végére kellen járni) megvenném, pardon, örökbefogadnám-e.

illetve:

Az egész értelmezéséhez: a nigériai kamu levelek inkább a Rejtő Jenő-i vonalat viszik: a koronahercegnek menekülnie kell, egy szál pendelyben kellett eljönnie, de egy bőröndnyi pénzt a hű komornyik megmentett és elásott neki. Most jött el az alkalom, hogy visszamenjünk érte, de nincs pénz lefizetni a határőröket.

A kutyás hirdetés inkább teljesen abszurd és az Örkény-i vonalon jár: Vegyen helyes labrador kiskutyákat Kamerunból! Házhoz szállítjuk! Teljesen abszurd és értelmetlen, mint a Néhány perc külpolitika, ahol hősünk Plutónium 239-et vásárol egy parádi vizes üvegben a sarki tüzelőboltban. Miután az urán szurokércet öntudatosan visszautasította.

Mi sem mondhattuk volna szebben! 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.