Tizenhat éve nem jártak ilyen kevesen a magyar felsőoktatásba

Utoljára az 1998-99-es tanévben volt ennyire alacsony a magyar felsőoktatásban tanulók száma. Egy év alatt több mint tízezerrel kevesebb a hallgató, jelenleg már 

295 ezren vannak.  

A Világgazdaság által megszólaltatott szakértő, Radó Péter szerint az elmúlt években kétszer annyival csökkent a felsőoktatásba belépők száma, mint amennyivel a demográfiai okok indokolták volna azt. A szakértő további csökkenésre számít, ami egybevág a kormány terveivel, a szakiskolák, szakképzések erősítésével. 

De nem csak a felsőoktatásban esett vissza a tanulók létszáma: a középfokú iskolák nappali képzéseire járók száma 

egy év alatt több mint 5 százalékkal, 446 ezerre esett vissza. Idén ötezerrel kevesebb érettségiztek le mint tavaly. 

A Világgazdaság hangsúlyozza, hogy a hallgatók számának csökkenésével az oktatásra fordított összeg is jelentősen csökkent. GDP arányosan a 2010-es 4,75 százalékról 2013-ban 3,93-ra 

Népszerű
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.