Vizsgálatot indított a túlórapénzek miatt az országos rendőrfőkapitány

politika
2015 december 21., 05:40
comments 99

Múlt héten a Magyar Nemzet írta meg, hogy több tucat rendőr, akiket a déli határszakaszhoz vezényeltek idén, kapott olyan levelet, amiben arra kérik őket, hogy 

nyolc napon belül fizessék vissza túlóradíjaikat.

Ezeknek a rendőrök felettesei azt számolhatták el, hogy  a pihenőben töltött idő készenlétnek minősül, és abban az esetben, ha ez idő alatt az érintett ténylegesen nem teljesített szolgálatot, akkor sem rendes szolgálat, sem túlszolgálat nem számolható el.

photo_camera

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a Csongrád megyébe vezényelt egyenruhások közül

eddig negyvenen kaptak ilyen levelet, és átlagosan 200-260 ezer forintot kellene visszautalniuk.

Papp Károly  országos rendőrfőkapitány valamennyi főkapitányságnál, a Készenléti Rendőrségnél és a Repülőtéri Rendőri Igazgatóságnál is vizsgálatot rendelt el ezek után, hogy kit terhel felelősség a hibás számításnál. Papp elrendelte, hogy akiknek vissza kell fizetniük a számukra már kiutalt összeget, azokkal a lehető leghumánusabb módon kell eljárni, akár 12 hónapos részletfizetést kell elérhetővé tenni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.