Jelöletlen sírba temették el az egyik párizsi terroristát karácsony napján

külföld
2015 december 27., 16:28
comments 158

A november 13-ai összehangolt merényletsorozat egyik elkövetőjét, Samy Amimourt a Párizs melletti Seine-Saint-Denis egyik temetőjében temették el december 24-én. A férfi ezen a környéken nőtt fel, szülei a mai napig ott élnek. Ő volt az egyik merénylő a Bataclan színházterménél, ahol összesen kilencven embert gyilkoltak meg. Amimour a helyszínen felrobbantotta magát, ő az első terrorista, akit eltemettek. 

photo_camera

Francia lapok információi szerint a temetésen kevés ember vett csak részt, és azt a hivatalos nyitva tartási idő után, késő délután tartották. Sem a szülők, sem a hatóságok nem akarták, hogy ismert legyen Amimour sírhelye. Attól is tartottak, hogy kegyhellyé válhat, ahogy a támadásokat, rongálást is el akarták kerülni. 

Amimourt 2012-ben megvádolták terrorizmussal összefüggő vétségékkel, miután felmerükt, hogy Jemenbe készült. Ekkor megfigyelés alá is került, de az évek folyamán mégis kikerült a hatóságok látóköréből: elutazhatott Szíriába is, ahonnan vissza is tudott térni simán Franciaországba. (BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.