A Fidesz ott folytatja a bevándorlózást, ahol karácsony előtt abbahagyta

politika
2015 december 28., 11:24

A hétfő alapján úgy tűnik, hogy a kormánypárt tovább folytatja a harcot a bevándorlás és az unió bevándorlási kvótarendszere ellen. A Fidesz-frakció délelőtt külön közleményben figyelmeztetett, hogy az újév miatt nem szabad lankadni, 

2016-ban is első számű feladat Magyarország megvédése!

Az európai baloldal és a liberálisok bevándorláspárti politikája szerintük terrorveszélyt hoz Európára, és ugyan eddig sikerült megvédeni az országot, a „nem szűnő migránsáradat és a kötelező betelepítési kvóta még mindig fenyegetést jelent.” Van persze megoldás: alá kell írni a Fidesz petícióját a honlapon, és januártól újra a közterületeken. 

photo_camera Megvédjük.

Közben Bakondi György miniszterelnöki főtanácsadó sajtótájékoztatón figyelmeztetett a közelmúlt és a jövő veszélyeire. Elmondása szerint 2015-ben 1,5 millió bevándorló érkezett a kontinensre, közülük 400 ezren Magyarországon keresztül jöttek Európába. 158 ezren vallották magukat szírnek, 73 ezren afgánnak, 36 ezer esetben nem tudták megállapítani a hatóságok nemzetiségüket. Fokozódó migrációs nyomásra számít a kormány - tette hozzá a számokhoz a főtanácsadó.

„A bevándorlók között egyre több esetben találnak az Iszlám Állam terrorszervezethez köthető személyeket” – folytatta Bakondi, aki szerint emiatt az európai állampolgároknak tovább fognak nőni az ellenérzései a bevándorlókkal kapcsolatban. 

A párthoz hasonlóan ő is a kormány intézkedéseit méltatta, elkötelezte magát a kvótarendszer elleni harc mellett is, és elismerően szólt a V4-ek együttműködéséről is. Elmondta azt is, hogy Magyarország egyelőre nem emeli a terrorkészültség jelenlegi, közepes szintjét. 

A főtanácsadó szerint Románia elkötelezett határainak védelmében, de amennyiben ez kevésnek bizonyulna, és a menekültek és bevándorlók útvonala Szlovénia felől Románia irányába terelődik át, Magyarország kész kerítést emelni a magyar-román határra is.  (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.