A legfelsőbb bíróság arra utasította az egyházi hatóságokat Tamilnádu államban, hogy ne engedjenek be a templomokba senkit, aki farmert, rövidgatyát, szoknyát, polót vagy hasonló ruhákat visel. A bíróság szerint a nyugati ruhák nem megfelelőek az imádságokhoz, azokban nem lehet spirituális életet élni.
A szigorú öltözködési szabályok egyformán vonatkoznak a helyiekre és a turistákra is. Még az olyan helyek sem engednek be nyugatiasan öltözött embereket , ahol egyébként rengeteg turista megfordul. Január 1-jétől kezdve a férfiak csak dhoti-t hordhatnak, a nőknek pedig szarit kell viselniük, ha templomba akarnak menni.
Indiában máshol vannak olyan templomok, amelyek még ennél is szigorúbb szabályok alapján szűrik meg a látogatókat, bizonyos helyekben például nem mehetnek be azok, akik húst esznek.
Mumbaiban pedig a Haji Ali Dargah nevű muszlim szentélyből tiltották ki a nőket, mert attól tartottak, hogy olyankor is betérnének, mikor menstruálnak. Ebben az ügyben egy női jogi csoport már pert is indított. (Guardian)