Két érdekes ábra arról, hogy milyen meglepően egyenlőtlenül férünk hozzá az egészségügyhöz

gazdaság
2016 január 02., 13:47
comments 208

Két érdekes, egészségüggyel kapcsolatos ábrát talált a Napi.hu a KSH Tép-Kép című kiadványában.

Az egyik azt mutatja, hogy hány beteg jut egy háziorvosra járásonként:

photo_camera Az átlag 1550 lakos egy orvosra, ehhez képest van jópár járás, főleg Pest megyében és az ország északnyugati részében, ahol ennek másfélszerese.
 A másik pedig azt, hogy a népesség hány százaléka nem tudja helyben igénybe venni a háziorvosi és házi gyerekorvosi szogáltatásokat:
photo_camera

Főleg azokban a járásokban jellemző, hogy nincs háziorvos, ahol több a kistelepülés. Több helyen azonban a meglévő pozíciók nincsenek betöltve: az összesen 6343 háziorvosi praxis öt százalékát helyettesítésben látják el, amelyek között kiugróan sok, ötven település van Borsod megye északi részén.

(Napi.hu, KSH)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.