Merényletet kíséreltek meg Nigel Farage ellen?

külföld
2016 január 03., 09:51
comments 67

Nigel Farage, a brit euroszkeptikus UKIP vezére attól tart, hogy valaki merényletet kísérelt meg ellene még tavaly októberben. Az EP-képviselő Brüsszelből tartott hazafele Volvójával, aminek az egyik kereke Dunkirk közelében váratlanul leesett. Farage-nak egy szalagkorláton átugorva kellett menekülnie egy közeledő kamion elől.

A baleset még októberben történt, és bár a francia rendőrök egyből közölték Farage-zsal, hogy idegenkezűségre gyanakszanak, a brit pártvezér valamiért csak most állt elő a történetével. Hogy miért, az nagyon zavaros. Farage saját bevallása szerint nem tett feljelentést az ügyben, mert "nem akartam ügyet csinálni belőle", majd arról beszélt, hogy rendszeresen szokott halálos fenyegetéseket kapni, de "ez része a játszmának".

"A nagy büdös semmi közepén voltam, nagyon rossz helyen történt a baleset. Felújítás miatt le volt szűkítve a sztráda, kétirányú volt a forgalom. Hirtelen elvesztettem az irányítást a kocsi felett, de nem volt padka, amire félrehúzódhattam volna. Felkapcsoltam a vészvillogót, amikor levált a kerék. Én meg egy kordonon átugorva menekültem a kamionok és a forgalom elől" - mesélte.

A baleset után a francia rendőrök azonnal megállapították, hogy idegenkezűség is közrejátszhatott benne. Farage Volvójának mind a négy kereke meg volt lazítva, márpedig a rendőrök szerint az még elő-előfordul, hogy egy kerék meglazuljon, de hogy mind a négy, az nagyon valószínűtlen. (Via The Daily Mail. Címlapkép: Nigel Farage (b) tátott szájjal csodálkozik. AFP PHOTO / NIKLAS HALLE'N.)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.