Decemberben egy titokzatos cég 200 millió forintért megvette az ország egyik legszebb palotáját, a Schossberger bárói család turai kastélyát. A vevő 200 millió forintot fizetett az előző tulajdonosnak, de a legérdekesebb nem az alacsony ár volt, hanem a vevők kiléte.
Az üzletet hivatalosan egy TRA Real Estates Kft. nevű cég kötötte. A kft-t 2015 nyarán alapították 3 milliós alaptőkével. A tulajdonosa egy másik cég, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt, amit szintén nyáron alapítottak. A TRA és a BDPST vezetője is Dr. Tóth Judit, és ő a BDPST többségi tulajdonosa is. A kisebbségi tulajdonos a debreceni Dr. Szabó Loránd Aurél.
A cégadatbázisban elérhető adatok szerint se Szabónak, se Tóthnak nincsen építőipari vagy ingatlanhasznosítási tapasztalata, és a kastélykezelésben sem jártasak. Ezzel szemben a turai kastély eladása körül több dolog is utalt arra, hogy a vevő komoly játékos lehet. A 200 milliós üzletre például csak 500 ezer forintos biztosítékot állapítottak meg, ami ugye elég kevés.
Egyetlen dolog árulkodott arról, hogy valójában Tóth Juditnál és Szabó Loránd Aurélnél hatalmasabb emberek állhatnak az üzlet mögött:
a vevői kör képviseletében több esetben is Tiborcz István korábbi üzlettársa, Dr. Hamar Endre ügyvédi irodája járt el.
Hamar Endre a Sistrade Kft. tulajdonosa, amiről korábban azért cikkeztek több helyen, mert ez a cég készített elő több olyan közbeszerzést, amit aztán az akkor még Tiborcz Istvánhoz köthető Elios nyert meg. Hamar ezen kívül 2014-ig résztulajdonosa volt az Eliosnak, 2011 és 2013 között pedig a Hamar & Tiborcz Tanácsadó Kft-ben is üzlettársa volt Tiborcz Istvánnak. Hamar és a miniszterelnök veje 2014-ben egymást váltották a Green Investments & Solutions Kft. vezetésében is.
Tiborcz István ezen kívül a Facebookon ismerőse is Tóth Juditnak.
Most azonban kiderítettük, hogy Tiborcz egy másik szálon is kötődik a Tóth Judit-féle céghálóhoz:
2015. augusztus 14-én személyesen Tiborcz fizette be a 100 ezer forintos illetéket a BDPST Zrt. bejegyzésekor.
Tiborcz István neve sem a BDPST Zrt-vel, sem a TRA Kft-vel kapcsolatban nem jelenik meg máshol a cégbírósági iratokban, csak itt. Érthetetlen, hogy pont ezt a 100 ezer forintot miért nem tudta mással befizettetni.
A cégbírósági iratokból nem derül ki az sem, hogy a TRA Kft. pontosan kitől is kapta meg azt a 200 millió forintot, amit a turai kastélyra költött. Ha banki hitelt vettek volna fel, akkor a bank jelzálogjogának nyoma kellene legyen vagy a cégen vagy a kastélyon. Az ingatlan tulajdoni lapja szerint azon nincs jelzálogjog, és a cégbírósági dokumentumok szerint a TRA Kft-n sincs. Ez pedig azt jelenti, hogy a legnagyobb eséllyel a kft. tagjai teremtették elő a pénzt.
A TRA Kft-nek pedig egy tagja van, a BDPST Zrt, abban meg két részvényes: Tóth Judit és Szabó Loránd Aurél. Tóth Juditnak nincsenek ezeken kívül más cégei, ahonnan bevétele származhat. Szabó Loránd Aurélnak van ugyan egy 2014-ben alapított lakberendezési kft-je, de az messze nem termel ennyit.
Tóth Judittól még decemberben kérdeztük, hogy honnan a pénz, de sajnos nem válaszolt.
Viszont ha igazából a miniszterelnök veje állna a BDPST Zrt. és a turai kastély megvásárlása mögött, akkor az nemcsak a 200 millió forrására adhatna magyarázatot, hanem rávilágítana arra is, hogy Tiborcz más ingatlanos projektekben is érdekelt lehet. A BDPST Zrt. ugyanis a TRA Kft. mellett két másik cégben is tulajdonos, az AMX HS Real Estate Management Hungary Kft-ben és a AMX Nador House Hungary Kft-ben.
Nagyjából így néz ki a cégháló:
Azt nem tudni, hogy az AMX HS és az AMX Nador House pontosan mit is csinálnak, de mindkét cég főtevékenysége az ingatlankezelés. Mindkét céget 2015 nyarán alapították, és mindkét kft-ben Suat Gökhan Karakus a vezérigazgató. Karakus a Török Üzleti Világtanács magyarországi vezetője. Őt kérdeztük, hogy mit is csinálnak ezek a cégek, de egyelőre nem válaszolt a levelünkre.
Az AMX HS és az AMX Nador House tulajdonosa a BDPST Zrt mellett a Hollandiában bejegyzett HBRE International Investments BV (a BV nagyjából a magyar kft-nek felel meg). A HBRE három igazgatósági tagja a török Adnan Polat, és két holland férfi.
Adnan Polat nagyon nagy játékos, egy dúsgazdag török vállalkozó. Világszerte több cége van, a kerámiáktól a napelemeken át a sportig rengeteg dologgal foglalkozik. 2008 és 2011 között ő volt a Galatasaray sportklub elnöke is.
Karakus a Török Üzleti Világtanács honlapján elérhető életrajza szerint Polat cégeiben kezdett dolgozni a hetvenes években, és Polat kerámiacégének képviselőjeként került Magyarországra is. Adnan Polatot tehát valószínűleg Karakus személye vonzotta ebbe az üzletbe.
Abból pedig, hogy a hollandiai céget is csak 2015 nyarán alapították, arra lehet következtetni, hogy a cégháló egy komoly projektre jött létre. Az viszont egyelőre nem látszik, hogy a TRA Kft. és a turai kastély megvásárlása is része ennek, vagy az egy független beruházás.
Annyi biztos, hogy a BDPST és a TRA bejegyzésekor is soron kívüli eljárást kért a cégek jogi képviselője, kérvényét pedig azzal indokolta, hogy
a cégek pályázaton szeretnének indulni.
Kommentek
Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.