Tehetségkutatókat idéző műsorban keresték a legtisztességesebb közszolgát Nepálban

A világ legtöbb országában próbálnak valamit kezdeni a korrupció visszaszorításáért és a tisztességes közhivatalokért, de abba az irányba kevesen próbálkoznak, mint amit most Nepálban bevetettek.

Ott ugyanis tehetségkutatók hangulatát idéző tévéműsorban keresték az ország legtisztességesebb bürokratáját. 

AFP / PRAKASH MATHEMA

Az Integrity Idol névre keresztelt játéknak a héten meg is lett a győztese, több mint ötvenezer szavazat után Pradip Raj Kandel lett az év legbecsületesebb közszolgája. 

A versenyt idén másodszor rendezték meg, és a cél egyértelműen az vele, hogy a súlyosan korrumpálódott himalájai társadalomban terjesszék a tiszta ügyintézés előnyeit. 

Kandel arról beszélt a díjátadó után, hogy nagyon örül a győzelmének, de rengeteg keményen dolgozó közszolgát képvisel most itt. 

A megtisztelő címmel amúgy semmiféle díjazás nem járt. A döntőbe összesen öten jutottak, egy nők jogáért küzdő aktivista, egy természetvédelmi hivatalnok és két oktató. Kandel körzeti megbízottként dolgozik. (Telegraph)

Koronavírus Hírek, háttér
Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.