Megadja az úszószövetség Hosszú Katinkának az engedélyt a hétvégi austini versenyre

sport
2016 január 13., 08:40
comments 393

Közleményt adott ki a Magyar Úszó Szövetség, hogy megadják Hosszú Katinkának a versenyengedélyt a hétvégi austini Arena Pro Gálára. Korábban ezt ahhoz a feltételhez kötötték, hogy Hosszúnak fel kell hívnia Kiss László szövetségi kapitányt. A szövetség szerint 

"a szabályoktól eltérően előzetesen nem egyeztette szándékát a szövetségi kapitánnyal, majd nem élt azzal a felkínált lehetőséggel sem, hogy legalább Austinból telefonon forduljon hozzá, ezzel is elősegítve a mielőbbi megbékélést."

Ezt az állítást cáfolta a Magyar Antidopping Csoport vezetője, aki szerint 90 napra lehet tudni, hogy a válogatott sportolók mikor hol lesznek, de Kiss László maga is úgy nyilatkozott vasárnap a Telesportnak, hogy tud az amerikai versenyről.  

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.