NATO-főtitkár: Generációk óta nem volt ilyen veszélyes a világ

Terrorizmus
2016 január 13., 08:42
comments 58

Jens Stoltenbert, a NATO főtitkára írt egy cikket arról, hogy szerinte hogyan áll a világ 2016 elején.

Sötét képpel kezdi írását. Szerinte a második világháború óta nem volt ennyi fenyegetettség a nyugati világban. Terrortámadások rengették meg Európát és Amerikát is 2015-ben, az oroszok területszerző háborút indítottak Ukrajnában, és a NATO ellenfele, Aszad elnök mellett szálltak be a szíriai háborúba.

Aztán figyelmeztet: nem fordulhat  a nyugati világ a muzulmánok ellen, hanem csak a szélsőségesek ellen kell felvenni a harcot. Emlékeztet, hogy az Iszlám Állam áldozatainak többsége muzulmán. 

Felidézi, hogy milyen volt volt norvég miniszterelnökként túllépni a Breivik-féle brutális merényleten: azt egy fehér keresztény követte el, mégsem a kereszténységet vagy általában a keresztényeket hibáztatták a 77 ember meggyilkolásáért. A terrorra demokráciával, még több nyitottsággal és emberséggel kell válaszolni, de naívak sem maradhatunk, vélekedik.

És hogy mit tesz a NATO?

  • Növelte a katonái számát Kelet-Közép-Európában, összesen már 40 ezer fegyverese áll készenlétben errefelé.
  • A NATO tavaly 300 hadgyakorlatot tartott, köztük a legnagyobbat az elmúlt 10 évben.
  • Miközben a szervezet erőt mutat, továbbra is párbeszédet akar folytatni Oroszországgal.
  • Afganisztánban kiképeztek már 35 ezer katonát, és továbbra is meg akarja akadályozni a szervezet, hogy az ország a terroristák menedéke legyen.
  • Kiképzőközpontjaik vannak Irakban.
  • Együttműköndek a tunéziai elhárítással.
  • Készen állnak, hogy Líbiában beavatkoznak, ha a helyzet engedi.
  • Segítik Grúzia, Moldávia és Ukrajna védelmi képességeinek erősítését.
  • Támogatják az Iszlám Állam elleni harcot.
  • Támogatják a török légvédelem erősítését.

Végül felhívja az európai polgárokat, hogy legyenek egységesek és ragaszkodjanak az értékeikhez minden nap, mert ez most a legfontosabb.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.