Főszerkesztőnek adta ki magát egy zsaroló

bűnügy
2016 január 21., 08:55
comments 51

Zsarolás megalapozott gyanújával indított eljárást két budapesti férfi ellen a Nemzeti Nyomozóiroda. A gyanúsítottak az eddigi adatok alapján tudomást szereztek róla, hogy az ügy sértettje hamis külföldi diplomáját próbálja honosítani.

Az egyik zsaroló magát a honosítás ügyében eljáró hatóság vezetőjének kiadva több millió forintot követelt tőle azért, hogy elintézzék az ügyet. Azzal is megfenyegették a sértettet, hogy ha nem fizet, a médiában hozzák nyilvánosságra az ügyét, ellehetetlenítve ezzel megélhetését.

Hogy ezt nyomatékosítsák, az egyik zsaroló magát egy napilap főszerkesztőjének kiadva még a munkahelyén is felhívta a sértettet, aki ellen szintén eljárás indult közokirat-hamisítás miatt. (Via Police.hu)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.