Nyolc ember került bíróság elé Egyiptomban, mert pillanatragasztóval rakták vissza a Tutanhamon-maszk letört szakállát

külföld
2016 január 24., 21:26
comments 98

A világhírű aranymaszk szakállát karbantartási munkálatok alatt törték le, majd epoxival gyorsan visszaragasztották. A baleset ugyan még 2014 nyarán történt, ám arra csak tavaly januárban derült fény.

A 3300 éves műkincsről a világsajtóban pillanatok alatt elterjedt képen jól látható volt az - inkább az építőiparban használatos - ragasztóanyag a maszk és az ügyetlenül rögzített szakáll között keletkezett résben.

A nyolc perbefogott egyiptomit súlyos gondatlansággal és a szakmai előírások megsértésével vádolják. Az ügyészség meglátása szerint ráadásul az érintettek megpróbálták álcázni tettüket.

photo_camera AFP / KHALED DESOUKI

A vádirat alapján a maszkra száradt epoxit egy éles szerszámmal próbálták lekaparni, aminek következtében karcolások keletkeztek a felbecsülhetetlen értékű műtárgyon.

A vádlottak között van az Egyiptom Múzeum akkori igazgatója és a restaurációs részleg vezetője is. Előbbi a botrány kirobbanásakor adott első nyilatkozatában cáfolta a műtárgyban keletkezett károkról szóló híreket.

A maszk egy hónappal ezelőtt került vissza eredeti helyére, egy több mint kilenc héten át folyó restaurációs munka után, amelyet egy német szakértői csoport végzett el.

A projekt vezetője, Christian Eckman a munkálatok megkezdése előtt adott nyilatkozatában a fába beszívódott makacs ragasztó eltávolítását nevezte meg az egyik legnagyobb kihívásnak. "Vannak még bizonytalanságok, például nem tudjuk, milyen mélyre hatolt a ragasztó a maszkba, így az sem világos, mennyi időbe telik annak eltávolítása" - mondta.

Az aranymaszkot Howard Carter és George Herbert brit régész fedezte fel 1922-ben a fiatalon elhunyt fáraó csaknem érintetlen sírjának feltárásakor. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.