Utólag már gigablöffnek tűnik a minisztériumok vidékre költöztetésének a terve

politika
2016 január 25., 05:32
comments 57

Az egy, Kecskemétre kitelepített vidékfejlesztési államtitkárságon kívül egy fia minisztérium nem mozdult Budapestről az elmúlt másfél évben. Pedig 2014-ben úgy futott neki a második ciklusának az Orbán-kormány, hogy leszámol a budapesti vízfejjel, és több minisztériumot is vidéki városokba költöztet át.

Azóta viszont nagy a hallgatás az ötlet körül, amit 2014 őszén már Kövér László is "elhibázottnak" és "végiggondolatlannak" nevezett.

Akkor például arról is szó volt, hogy a honvédelmi minisztériumot Székesfehérvárra költöztetik. Ami elég hülye ötlet, mert Székesfehérváron működik a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága, márpedig a józan ész a NATO vonatkozó szabályai szerint két fontos katonai központ nem lehet egy településen, mégse legyen már olyan könnyű dolga az ellenségnek, ha le akarja bénítani egy ország haderejét.

A Bors kereste a székesfehérvári polgármestert, aki nem nyilatkozott. Ahogy Kósa Lajos sem, aki Debrecen polgármestereként még városába akarta költöztetni a Földművelésügyi Minisztériumot. (Címlapkép: MTI Fotó: Nagy Lajos)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.