Egy verekedést akart szétválasztani a svéd szociális munkás, amikor megkéselték

külföld
2016 január 29., 06:07
comments 341
photo_camera Alexanda Mezher


Megrázta Svédországot a 22 éves szociális munkás esete, akit egy svéd menekültközpontban késeltek halálra a hét elején.

Az eset körülményei korábban nem voltak tiszták, mostanra kiderült: Alexandra Mezher közbelépett, amikor a központ egyik lakója rátámadt egy másikra. Ekkor kapott szúrást a hátába és a combjába. Az elkövető egy 15 éves szomáliai fiú, akit azóta pszichiátriát kezelnek. Előző este már arra panaszkodott, hogy nincs jól, nem is tudott aludni. Aztán idegösszeomlása lehetett: azt mondta, hangokat hall, és nekitámadt egy másik lakónak. Ekkor lépett közbe Alexandra Mezher.

A rendőrség szerint nem volt szexuális, vagy egyéb más motiváció az eset mögött. A fiú gyilkosság vádjával áll bíróság elé.

A svéd rendőrség korábban levelet írt a svéd kormánynak arról, hogy legalább 2500-zal több rendőr és 1600-zal több szociális munkás kellene a menekültközpontokban. Ebben a konkrét esetben például Alexandra Mezher (aki libanoni keresztény szülők gyermeke) egyedül dolgozott az éjszakai műszakban. (DailyMail)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.