Zika: legalább 4700 fertőzött Venezuelában

Venezuelában 4700 felett lehet a zikavírussal fertőzöttek száma - jelentette be csütörtökön az ország egészségügyi minisztere.

Venezuelai orvosok napok óta azt követelik a kormánytól, hogy tegye közzé a zikavírusról szóló statisztikákat, és arra figyelmeztettek, hogy a betegség veszélyes mértékben elterjedhetett az országban. Civil szervezetek a láz rohamos terjedéséről számoltak be. 

Luisana Melo eztuán mondta az állami televízióban, hogy több, mint 4700 megbetegedés lehet Venezuelában.

Az egészségügyi hatóságok már elindították a betegség elleni programot, és minden eszköz a rendelkezésre áll ahhoz, hogy segítséget tudjanak nyújtani a betegeknek - mondta.  A betegeknek csak kis részénél jelentkeznek szövődmények, főleg ideggyógyászati problémák merültek fel.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy "robbanásszerűen terjed a zikavírus, ezért hétfőre sürgős független szakértői tanácskozást hívtak össze annak eldöntésére, hogy ki kell-e hirdetni a nemzetközi egészségügyi szükségállapotot. A vezetőség genfi ülésén Margaret Chan, a WHO főigazgatója azt mondta, hogy a vírus már "több kezd lenni egyszerű fenyegetésnél". Még nincs bizonyíték arra, hogy a zikavírus felelős a brazíliai újszülöttek növekvő számú kóros kisfejűségéért, de "a veszély szintje rendkívül magas".

A brazil egészségügyi minisztérium szerdán közölte, hogy az elmúlt hónapokban 4120 esetben merült fel csecsemőknél a kóros kisfejűség, orvosi nevén a mikrokefália gyanúja, de az eddig elvégzett több száz laboratóriumi vizsgálatból csak 270 alkalommal azonosították a zikavírust, 462 esetben pedig kizárták a kórokozó jelenlétét. A kóros kisfejűséget a herpesz, a rubeola vagy a szifilisz is kiválthatja.

A WHO szerint azokban az országokban, ahol csak most figyeltek fel a zikavírus okozta betegség terjedésére, kilenc hónap múlva Brazíliához hasonlóan meg fog jelenni a mikrokefália. A WHO amerikai járványügyi felelőse, Sylvain Aldighieri szerint 3-4 millió zikafertőzésre lehet számítani a következő évben Amerikában. (MTI)

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok érvényesek 2019. december 2-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.