Az Europol szerint több mint 10 ezer menekültgyerek eltűnt

külföld
2016 január 31., 18:04
comments 162

Az Europol most először próbálta meg számszerűsíteni, mennyi gyerek tűnt el, miután regisztrált a hatóságoknál. Az EU bűnügyi hírszerzési hivatala szerint közülük több fiatalkorút páneurópai bűnbandák szexuális munkára vagy rabszolgaságra vettek célba.

Brian Donald, az Europol vezérkari főnöke szerint csak Olaszországban 5000 gyerek tűnt el, de Svédországban is nyoma veszett ezernek. Mint mondta, ők az Európát átszelő kifinomult embercsempész-bűnszövetkezet legfőbb célpontjai. De nem biztos, hogy mindannyian ki lesznek zsákmányolva, egy részüket még vissza is juttathatják a családjukhoz. „Csak nem tudjuk, hogy hol vannak, mit csinálnak, és kivel vannak” – mondta.

Németországban és Magyarországon – ahol az elmúlt 18 hónapban kialakult egy embercsempész-hálózat – sok bűnözőt tartóztattak le a menekültek kizsákmányolásáért, és az Donald szerint a két országban vannak börtönök, ahol a többség a menekültválsággal kapcsolatban elkövetett törvénysértésekért ül.

Az Europol szerint a tavaly érkezett 1 millió migráns kb. 27 százaléka kiskorú volt, egy jelentős részük pedig kísérő nélkül jött. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.