Hogy mit lehet hozzátenni az iskolák mostani tiltakozásához a Békemenet első sorából?

Média
2016 február 03., 14:21
comments 561

Bencsik András CÖF alapító, Demokrata főszerkesztő osztott meg pár értékes gondolatot a követőivel a Facebookon a pedagógusok már országosra nőtt tiltakozásával kapcsolatban.

A dolog a miskolci Herman Ottó Gimnáziumból indult. A tanárok nyílt levelet írtak, tiltakoztak a közoktatás drámai állapota ellen. Aztán sok iskola, ahol saját problémáikat látták viszont a miskolciak nyílt levelében csatlakozott hozzájuk. Itt írtunk róla, hogy miért lehet fontos a mostani akció, és mi történt eddig.

A Békemenet első sorából viszont máshogyan fest a tiltakozás, illetve a mai tüntetés.

Így:

photo_camera Bencsik pár óra után leszedte a posztot a Facebookjáról. Abban az volt olvasható, hogy Gallóné apja Péter Gábor (született Eisenberg Benjámin) magyar kommunista politikus, az ÁVH egykori vezetője volt.

Az talán kevésbé érdekes, hogy Galló Istvánné talán nem annyira főalakja a tiltakozásnak, az pont, hogy egy vidéki gimnáziumból indult az ottani tantestület teljes támogatásával, a szakszervezetektől függetlenül.

Viszont, hogy miért érdekes ma, hogy hogy hívták Gallóné apját, sőt mi volt a születési neve, és neki milyen pozíciói voltak 60-70 évvel ezelőtt, amikor a tiltakozásban nem főalak Gallóné még meg sem született, azt most nem tudnám hirtelen megmondani.

A lényeg, hogy egy tanár ne ugráljon ma, hogy nem tud rendesen tanítani, mert Péter Gábor (ráadásul Eisenberger Benjámin) 1945-től 1952-ig az ÁVH vezetője volt!

UPDATE 15:45:

Most beszéltünk a Pedagógusok Szakszervezetével, Galló Istvánné édesapját nem Péter Gábornak, hanem Dr. Péter Ferencnek hívják.

Egyébként sem jött volna ki a dolog időben.

Életrajza szerint Gallóné 1953. november 27-én született, vagyis az anyja 1953. márciusában esett vele teherbe legkorábban, legkésőbb mondjuk 1953. júniusában. Péter Gábort és feleségét, Simon Jolánt, aki akkoriban Rákosi titkárnője volt, együtt tartóztatták le 1953. január 3.-án és innentől kezdve éveket töltöttek börtönben, szigorú őrizetben.

Tehát amit Bencsik írt, az egyszerűen nem igaz.

UPDATE 15:51:

Bencsik leszedte a Facebookjáról a posztot.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.