Lázár szerint aki nem szavazza meg az alkotmánymódosítást, az ország állampolgárait veszélyezteti

POLITIKA
2016 február 04., 12:37
comments 113

Lázár bízik abban, hogy az ellenzéki pártok nem veszik magukra annak ódiumát, ha Magyarországon történne valami. A miniszter ezt a terrorveszély bevezetéséről szóló alkotmánymódosítás megszavazásával kapcsolatban jegyezte meg a Kormányinfón. Nem érti, hogy miért tiltakoznak a rendőrség és a honvédség együttműködése ellen azok a baloldali politikusok, akik 8 éven keresztül mindent elkövettek a rendőrség és a honvédség meggyengítése érdekében. Pártpolitikát visznek egy biztonsági kérdésbe, ami azzal fenyeget, hogy az ország állampolgárai kerülnek veszélybe - mondta Lázár. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.