Megfulladt a walesi férfi, aki egy egész mekis sajtburgert tömött be a szájába

baleset
2016 február 04., 19:05
comments 193

A walesi Darren Bray 29 éves volt. Barátaival ment el szórakozni Barry városában, ennek lett egy eleme, hogy a helyi McDonalds-ból egy barátja révén sajtburgert rendelt magának a házibuliba, ahol kikötöttek, majd jött a nagy ötlet, hogy Bray megpróbálta az egyik sajtburgert egyben betömni a szájába. 

A háromgyermekes férfi a szemtanúk szerint még azt mondta előtte barátainak, hogy "Ezt figyeljétek!", majd félbehajtotta a sajtburit és benyomta az egészet. Arca szinte rögtön elkékült és fulladozni kezdett. 

Egy duplasajtburger
photo_camera A tettes (Kép: Wikipedia)

Egy barátja szerint próbálta felköhögni a torkán akadt ételt, de szörnyű hangok kíséretében erre képtelen volt. Barátai próbáltak neki segíteni, de nem jártak sikerrel. 

A nyomozás megállapította azt is, hogy a sajtburger fogyasztása előtt a férfi már rendesen besörözött. 

A mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. 

A helyszínelők szerint egy nyolc centi széles, öt centi magas ételgombóc teljesen eldugaszolta a férfi légzőútjait, a férfinak esélye sem volt a légzésre. (Guardian)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.