Ha szereti nézni, hogy 120 kilós, kétméteres, meglett férfiemberek püffölik egymást, akkor az idei, 50. Super Bowl minden igényét ki fogja elégíteni. Ha a magyarországi rajongók nagy részéhez hasonlóan Tom Brady és Peyton Manning játékán felnőve szerette meg az amerikai futballt, akkor annak ellenére is csalódnia kell majd, hogy az egyik hőse két év után újra döntőbe jutott. Ez a Manning már nem az a Manning, a fénye megkopott, kétszer annyit passzol rosszul, mint jól, a csapata pedig betonkemény védelmének hála juthatott némi meglepetésre döntőbe. De ne bánkódjanak. Csak azért, mert nem hatvan yardos elkapások követnek majd félpályás passzokat, ez a döntő

nagyon látványos lesz.

Hála a liga egyik legizgalmasabb, legnehezebben levédekezhető irányítójának, aki csapata legjobb futója is egyben, és kétségtelenül remek tight end is lehetne, ha nem saját magának kéne passzolnia. Felvezetésképp Meksz Dezsővel, a First Down Blog atyaúristenével elemeznénk a csapatokat. Dezső a Denver támadósorát és a Carolina védelmét, én meg pont fordítva. Vágjunk is bele, nézzük, mire számíthatunk.

Amikor a Carolina támad

Az amerikai futballért rajongók általában a látványos, hosszú passzokat, nagy elkapásokat és a kosárlabameccsekre emlékeztető eredményeket szeretik. Én nem. Két dolgot szeretek:

• a brutálisan kemény védelmeket;
  
• és a brutálisan kemény védelmeknél is keményebb futójátékot.
  

Az idei Super Bowlt nekem találták ki.

Két éve a Denver Broncos a liga toronymagasan legjobb támadócsapataként jutott döntőbe, ahol aztán a liga egyik legkeményebb védelme porig alázta. A csapat vezetői levonták a következtetéseket, egy új védőkoordinátor és pár, álomcsapatba illő védő leszerződtetésével mostanra az övék a liga toronymagasan legjobb védősora. 1970 óta mindössze négy csapat volt, ami egyszerre vezette a statisztikákat a két legfontosabb kategóriában, a legkevesebb engedett passzolt és futott yardban. Az idei Denver az egyik.

Aki látta a Denver New England Patriots elleni csoportdöntőjét, ahol Tom Bradyt négy negyed alatt húszszor döngölték földbe, tudja, hogy miről beszélek. Erről:

Meg erről:

Mindkét felvételen a négytagú védőfal munkáját érdemes figyelni:

ez nem egy blitz, vagyis nem extra ember rohamozza az irányítót.

A négy falember maga oldja meg a dolgot, minden különösebb nehézség nélkül képes áthámozni magát az öttagú támadófalon, olyan nyomást gyakorolva a liga tán legjobb irányítójára, hogy annak még körbenézni se legyen ideje. Különösen a második a kedvencem, ahol a két szélső védő (end) keresztmozgással nyitja meg az utat a középső védők (tackle) előtt. Brady az ún. checkdown emberéhez, vagyis a biztonsági opciójához próbálja dobni a labdát, de megütik, így eladja.

Mondjuk a denveri védelemnek ez, a passz elleni védekezés volt az igazi erőssége. Ebben a kategóriában az összetett, hatékonyságot, ellenfelek erejét is figyelembe vevő statisztikákban is vezet. És az is igaz, hogy a Patriots egyik esetben sem titkolta, hogy mire készül: Brady öt yarddal a támadófal mögött várja a labdát, és futó nincs is a pályán.

Ez a Carolina ellen nem lesz ennyire egyszerű

Bár tény, hogy nem szabad lebecsülni a Carolina passzjátékát

- Cam Newton a liga kilencedik leghatékonyabb irányítójaként csak összepasszolt 3558 yardot és 35 touchdownt -,

az igazi veszélyt a futójátékuk, azon belül is maga Newton jelenti. Nem ő az egyetlen irányító az NFL-ben, aki futni is tud - három éve a San Francisco 49ers és Colin Kaepernick az egyetemi fociban nagyon népszerű, pisztoly-formációból indított read-option futójátékkal jutott döntőbe -, de egyik se fut úgy, mint

a 196 centijével és 111 kilójával inkább tight endre emlékeztető,

fizikai erejét előszeretettel alkalmazó, testi épségéért láthatóan nem aggódó Newton:

Newton brutális erejének bemutatásán túl azért ezt választottam első példának, mert bár végül Newton nem azon a lyukon bújik át, amit a balról keresztbe mozgó guard nyit neki, ez egy klasszikus power-séma. Vagyis olyan futójáték, ahol a támadófal az ellenfél védőit eltaszigálva vagy feltartva nyit utat a futójátékos elől.

Ilyet pedig sokat fogunk látni:

• a Carolina támadófala a ligában a 2. legsikeresebb ebben a műfajban;
  
• a denveri védelemnek viszont talán ez az egyetlen gyengéje, 31. voltak ebben a kategóriában a 32 csapatos ligában.
  

Ha egy csapatnak ennyire domináns a futójátéka, az ellen alapvetően úgy lehet védekezni, ha a passzvédelmet feladva megerősítik a falembereket és a linebackereket - vagyis hét helyett nyolc, vagy akár kilenc védő is elsősorban a futójáték megakadályozására törekszik. A Carolina ellen ez életveszélyes lehet.

Egyrészt Newtonék rengeteg apró variációval tarkítják a futójátékukat, kiismerhetetlenné téve azt:

Ez a játék egyrészt jól példázza azt, amiről az imént beszéltem: az Arizona hét helyett kilenc játékossal töltötte meg a pálya közepét, hogy levédekezze a futójátékot. De ez se lesz elég. Newton (1-essel) a snap pillanatában a 70-es számú játékossal szemben mozgó vakoldali (weak side, Will) linebackert "olvassa" (innen a név, a read-option). Mivel a Will egyértelműen a runing backre koncentrál, Newton megtartja a labdát.

De jön a csavar: a jobbra kitörő Newton szinte észrevétlenül továbbadja a labdát az egyébként elkapó, épp ezért elég gyors Tedd Ginnek, aki aztán a teljes védelemből hülyét csinálva oda-vissza körbecikázza a pályát. Két dologra hívnám fel még a figyelmet:

Egyrészt az utolsó momentumra, ahol látszik, hogy Newton teljes lendülettel érkezik, hogy tudjon blokkolni ha kell. Ilyesmit más irányítótól nem nagyon látni, de, mint már írtam, Newton van akkora, hogy ne kelljen kímélnie magát.

Másrészt pedig, ha másik szögből is megnézzük a játékot, egyből kiderül, hogy mi is volt a nagy trükk:

bár a Will linebacker elmozdult a futóra, két másik linebacker és a két safety jól, túl jól olvasta a játékot, és mind Newton irányába mozdult. Így viszont teljesen védtelen maradt a pálya másik oldala, ezt használta ki Newton a gyors labdaátadással.

A kombinált futójátékokon kívül pedig már csak azért sem érdemes feladni a passz elleni védekezést, mert bár nem ez a legnagyobb erőssége, Newton elég jól passzol. Az idei Peyton Manningnél összehasonlíthatatlanul jobban. Van is kinek dobnia. Ted Ginn a lyukas keze ellenére gyorsasága miatt örök veszély, hogy a liga egyik legjobb tight endjéről, az idén már ezer yard fölött járó Greg Olsonról ne is beszéljünk. De azért én kicsit szurkolok, hogy a Denver az elején sikeresen védekezzen a futás ellen, mert az megteremtené az igazi állomösszecsapás lehetőségét:

passzjátékoknál a 2011-es draft első választottját, Newtont a 2011-es draft második választottja, a Denver brutálisan hatékony endje, Von Miller támadná.

Mondom, hogy ez a meccs a védő- és futójátékok rajongóinak álomösszecsapása!

Most pedig átadom a szót Dezsőnek, hogy elmondja, mi lesz,

amikor a Denver támad.

Mire mehet a tapasztalat a hatékonysággal szemben? Képes lesz-e a Denver Broncos és Peyton Manning túljárni a Carolina, a liga második legjobb védelmének az eszén?

Manning, írom, mert az alapszakaszban a vezetőedző, Gary Kubiak akarata csak akkor érvényesült a játékhívásokban, amikor a "Sheriff" sérülés miatt pihent, és Brock Osweiler irányított helyette. De Kubiak sem vitatja Manning játékhívó képességét, még ha ez a Manning már nem az, aki két éve minden létező rekordot megdöntött. Hanem egy majd negyvenéves, game manageri szerepre - vagyis kockázatmentes játékra - kárhoztatott élő legenda.

Manning visszaesése az egész támadósoron meglátszik. A Denver a szezon előtt elengedte a "Thomas-ikrek" - igazából nem testvérek - közül a remek Juliust. A megtartott Demaryiusnak pedig, valjuk be, nem sikerült meghállálnia a bizalmat. A Julius helyére hozott steelerses Emmanuel Sanders pedig tette, ami tőle telik, de a kiemelkedő 2014-es év után ő sem tudott továbbfejlődni. A cserék, Jordan Norwood és Bennie Fowler 200-200 yardja nem sok, de még így is jobb a csalódást keltő Cody Latimer és Andre Caldwell teljesítményénél.

Ebben persze közrejátszott az is, hogy drasztikusan romlott Manning pontossága (9 touchdownt dobott, és 17 interceptiont). Ha nem sérül meg az alapszakaszban, még ennél is förtelmesebben alakulnak a statisztikái.

Az elkapókat az összekötők (Tight End) sem segítették ki nagyon. Owen Daniels és az elsősorban blokkolásra használt Virgil Green tette a dolgát, a San Franciscóból érkezett Vernon Davis viszont nagy csalódás, kritikán aluli volt elkapásokban.

A pontszerzők közé sorolhatjuk még a rúgót, Brandon McManust is. Rá nem lehet panasz, ha látótávolságba kerül, akkor be is rúgja. 

Csak odáig el is kell jutni a pályán.

Ez pedig nem mindig sikerül. A Denver többször adja el a labdát ellenfeleinél (-4 a turnover-mutatója), Manning gyenge passzai és elkapóinak gyenge teljesítménye, illetve az, hogy a harmadik kísérleteknek csak a harmada (35%-os a mutató) sikerül, nem sejtet mindent elsöprő támadójátékot.

Így más lehetőség nincs: ölni kell az időt, és erőltetni a futójátékot - és bízni abban, hogy a védelem majd teszi a dolgát. A Denver nagy szerencséje, hogy két futója, C. J. Anderson és Ronnie Hillman jó szakember, így még a passzvédelemben is csak közepes, futásblokkolásban sem kiemelkedően jó támadósor mögött is tudják hozni a yardokat Kubiak mester zónablokkolós sémájában.

Idén Hillman futott jobb évet, de mindketten képesek értéket és energiát vinni a támadójátékban. És ne felejtsük, hogy a 21. század futója egyben elkapó is. Ez a képesség mindkét úriembernek megadatott.

Ha már a falat említettem, nézzük, a nagyfiúk miben segíthetik az előrehaladást. Manninget és tartalékát, Osweilert 39-szer vitték földre az ellenfelek védőit, ez jó közepes mutató. Van tehát min javítani a támadófal vakoldalán a kansasi kirándulásból hazatért Ryan Harrisnek és a túloldali, másodéves Michael Schofieldnek. Cseréjük, Tyler Polumbus csak kisegítőként működik közre. Középen a Philadelphiából kiebrudalt Evan Mathis és a veterán guard, Louis Vasquez elsősorban a futójáték zónablokkolásában segíthet. A fal gyenge pontja az elsőéves center, Matt Paradis, akit mindenhol tapasztaltabb és nagyobb játékintelligenciájú emberek vesznek körbe - pechjére a labda túloldalán, a Carolina támadósorában is.

Arra meg talán mindenki emlékszik, hogy két éve már az első, elrontott snap mindent eldöntött.

Átsétálva a labda túloldalára: A Carolina a Denverhez hasonlóan 4:3-as felállású, vagyis négy falember és három linebacker jelenti a védelem első vonalát. Ezt a hétfős egységet nem a nagy átlagból verbuválták, van itt minden, mint a búcsúban. Erő, robbanékonyság, játékintelligencia, ifjonti hév és sokat látott rutin. Az erős oldalon játszó Charles Johnson különleges tehetség, bár idén a sérülései miatt ezt nem sikerült bizonyítania. A két harmadéves tacklet (középső falember), Star Lotuleleit és Kawann Shortot előkelő helyen draftolták, az alapszakaszban pedig igazolták is értéküket, komoly homlokráncolást okozhatnak még a denveri támadófalnak. És akkor a gyengeoldali endről, Jared Allenről még szó se volt, az öreg farmert kemény fából faragták, most végre megmutathatja, milyen is az északi mentalitás.

A rotációban játszók se jelentéktelen figurák. Az end, Kony Ealy és a tackle, Kyle Love is kiemelt figyelmet érdemel. Manningnek nem lesz leányálom a zsebben várni, hogy mikor és melyik sackgyáros érkezik meg hozzá vendégségbe.

Egy sorral hátrébb lépve megérkezünk a linebackerekhez. Szerencsére csak virtuálisan, senkinek se kívánom, hogy szembe találja magát a veterán Thomas Davisszel vagy a 2013-ban az év védőjének választott Luke Kuechlyvel. Ők ketten, még ha a bőrszínűk el is tér, szinte egypetéjű ikrekként mozognak: együtt 223-szor szereltek és 6 kierőszakolt labdavesztés is van a statisztikájukban. A harmadik linebacker, Shaq Thompson elsőévesként is nagyon ígéretesen játszott, a csere A. J. Klein pedig kiváló utánpótlás.

Ez a hetes idén negyedikként végzett a futás elleni védekezésben, a Denvernek kemény dolga lesz, ha ölni akarja az időt.

Nem, mintha passzolni könnyebb lenne a Carolina ellen, a hátsó alakulattal még egy csúcsformában levő Manningnek is gondjai lennének. A szélsőhátvédek (cornerback) közül ugyan két alapember, Bene Benwikere és az importveterán Charles Tillman is sérült, de helyetteseik, Robert McClain, Teddy Williams és a turnoverspecialista Josh Norman is kiváló játékos, utóbbi még a szenzációs Odell Backham Jr. ellen is minimum döntetlenre hozta a meccset, teljesített nem középiskolás fokon. A két safety küzül a Saintsből tavaly elcsábított Ron Harper megbízhatóságával biztos alapot ad, a Kansasből érkezett Kurt Coleman pedig hét interceptionjével nagyban hozzájárult a +20-as turnover-mutatóhoz.

Emlékeznek még, hogy a Denveré -4-es? Emlékezzenek rá, mert a turnovereknél kevés statisztika befolyásolja jobban egy meccs végeredményét. Ennek pedig lesz jelentősége, mert ha a Denvernek nem sikerül futnia - és erre, mint írtuk, van esély -, akkor dobni kell. Ha pedig dobni kell, akkor három dolog lehet:

• vagy sikerül megtalálni a célpontot;
  
• vagy nem és sikertelen a pasz;
  
• legrosszabb esetben pedig az ellenfél szerzi meg a labdát.
  

Az utóbbi kettő nem vezet jóra. Tudja ezt Manning, Rick Dennison támadókoordinátor és Kubiak is. Kell a gondolat, kell az ötlet, mert erőből nem fog menni. A rossz hír az, hogy tudja ezt Sean McDermott védelmi koordinátor és Rivera is. Aztán majd meglátjuk, hogy sima lesz vagy fordított! (Címlapkép: Ezra Shaw/Getty Images)