Bűnöző vagy, és nehezen férsz hozzá a pénzedhez? Az állam segít!

A kormány két éve indította el az SMSZ (Stabilitás Megtakarítási Számla) nevű, pénzmosás-legalizáló projektet, aminek a célja az, hogy minél többen hozzanak haza külföldön tartott tőkét, ami akár feketegazdaságból is származhat.

Ilyen számlát bárki nyithat, aki legalább 5 millió forintot el tud helyezni rajta, amit magyar állampapírokba fektetnek.

Ekkor a betett pénz egyből legálissá válik.

Eredetileg 5 évig kellett a számlán pénzt tartani, és ha valaki feltörte, akkor a 16 százalék feletti részre be kellett fizetni az adót. Aztán 2015 közepén könnyítettek: egy év után már fel lehet törni, és 10 százalékra csökken a büntetőadó.

A Blochamps vezetője, Karagich István tavaly nyáron azt mondta, főleg a belföldi fekete- és szürkegazdaságbeli megtakarítók vehetik igénybe az SMSZ-t, de a kifehérítés után megfordulhat a pénz iránya, és a belföldi adóigazolás megszerzése után sokan inkább külföldön tarthatják majd a vagyonukat. (A Blochamps becslése szerint csak Ausztriában, Luxemburgban és Svájcban 800 milliárd forintnyi magyar privatbánki vagyon lehet.)

A Világgazdaság a múlt héten azt írta, hogy eddig összesen 1330 számlát nyitottak, és 91 milliárd forint jött össze, azaz számlánként 68,5 millió forint.

Az RTL Klub szerint főleg 2015 utolsó negyedévében lettek népszerűek ezek a számlák, ugyanis egy adószakértő szerint a külföldi bankok azt tervezik, a betéteseknek nyilatkozniuk kell arról, hogy legálisan szerezték meg a jövedelmüket, és ha nem, adózniuk kell utána – emiatt jóval előnyösebb az SMSZ.

De a kormány évi 100 milliárd forintot várt, ennek a fele se jött össze.

Az LMP szerint inkább olyan adórendszer kellene, hogy az emberek eleve ne vigyék külföldre a pénzüket.