Valakik épp most erőszakolják meg Európát

A 2015 nyarán kezdődött európai menekültválságnak sok szomorú leágazása van, de ezek közül is kiemelkedik az utóbbi hónapokban Európában, nem európai születésű férfiak által elkövetett szexuális bűncselekmények ügye. Maguk a visszataszító bűncselekmények, a reakció ezekre az európai társadalom legkülönfélébb szegmensei által, az interneten és a való világban újra és újra felbugyogó morális pánik így együtt a legoptimistább embert is elgondolkodtatják: szörnyű időket élünk, és nincs remény.

Szélsőjobboldali német tüntetők Lipcsében, 2016 január 11-én. AFP / TOBIAS SCHWARZ

Amióta január első napjaiban kirobbant a kölni szilveszteri események körüli botrány, a helyzet tragikus. A média egy része részletesen beszámol minden olyan szexuális bűncselekményről, amely korábban még mínuszos hírt sem ért volna, a közvélemény pedig különösen érzekeny lett még az olyan utcai fogdosásokra is, amelyek 2015 előtt is teljesen megszokottak volt minden európai tömegrendezvényen.

A helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy mára mintha megfordultak volna a szerepek. 

A korábban egészen konkrét nemi erőszakokat is legyintéssel, „minek vett miniszoknyát?” jellegű primitív érvekkel elütő oldal hirtelen a női jogok, az „én testem, az én döntésem” alapvetés legnagyobb védelmezője lett. És ugyanez fordítva: akik korábban minden kőművesfütty után nemi erőszakot kiáltottak, most mintha sokkal súlyosabb esetekben is jóval megengedőbbek lennének.

Hogy a fiatal, nem európai származású fiatalok bizony elkövetnek szexuális bűncselekményeket Európában, a kölni szilveszter előtt is ismert volt. Pontosan hányat, és ez az összes hasonló bűncselekmény mekkora hányadát jelenti, folyamatos vita tárgya kriminológusok, statisztikusok, szociológusok, valamint a számokat mindig saját igazuk bizonyítására felhasználó laikusok közt. Sajnos a szexuális bűncselekmények hagyományosan a legnehezebben kvantifikálható bűnesetek közé tartoznak, mivel jelentős részüket soha nem jelenti be az áldozat, nem megfelelően kezeli a bűnüldözés vagy az igazságszolgáltatás, és így az eleve gyenge lábakon álló számokat még könnyebben lehet tetszőleges érvek alátámasztására túszul ejteni.

Csak egy példa: Ha egy német nőt két német férfi összefogdosott a 2015-ös kölni karneválon, talán kisebb volt a valószínűsége annak, hogy feljelentést tesz, mint ha az idei karneválon történik vele ugyanez, az elkövetőknek pedig feltűnően barna a bőre.

A helyzetet pedig tovább bonyolítja a bűnügyi statisztikákban megjelenő számok okainak feltárása. Ha például Stockholmban a szexuális bűncselekmények elkövetői közt magas a fiatal, szegény, muszlim fériak aránya, a végtelenségig lehet azon vitatkozni, hogy a szegénység vagy az iszlám visz rá fiatal férfiakat arra, hogy szexuális frusztrációjukat erőszakosan vezessék le.

Azt azonban fontos leszögezni, hogy semmilyen statisztika és semmilyen indok nem változtat a tényen: aki a világon bárhol erőszakos szexuális bűncselekményt követ el, teljesen függetlenül a bőre színétől, alávaló bűnöző, és mindannyiunk jól felfogott érdeke, hogy a lehető leggyorsabban elfogják és elítéljék

Ennél már csak az lenne a jobb, ha minél több ilyen bűncselekményt meg tudnánk előzni azzal, hogy mindenki, a menekültek, a harmadik generációs bevándorlók, de még a tősgyökeres európaiak számára is világossá tesszük, hogy a szabályok és törvények egyértelműek,

 és azért is vagyunk Európa, mert be is tartatjuk azokat.

Az utóbbi hónapokban a kontinensre százezerszámra érkező fiatal férfiak között vannak, akik úgy érzik, itt mindent szabad. Sajnos a gyökereiket vesztett, idegen közegben mélyvízbe dobott fiatal férfiak hajlamosak az ilyesmire. Így van ez egyébként az ellenkező irányba utazó fiatal férfiak esetében is.

Európából nincs tömeges kivándorlás Afrikába és a Közel-Keletre, aki innét megy oda, az többnyire fegyvert és egyenruhát visel. Viszont akárcsak a hozzánk érkezők, ők is úgy érzik, hogy egyrészt ott azt csinálnak, amit akarnak, másrészt hogy az ott élők nem olyan emberek, mint ők, hanem valami szubhumán faj, amivel isteni parancsra azt csinálhatnak, amit akarnak.

Az iraki Abu Ghraib börtönben az amerikai katonál által elkövetett állatságoknak szándékosan hangsúlyos része volt a szexuális megalázás. A világ legszerencsétlenebb helyeire rendet tenni érkező katonák már csak ilyenek. A közelmúltban a Közép-afrikai Köztársaságban az ENSZ égisze alatt szolgáló kéksisakos franciák is rendszeresen szórakoztak koldusszegény, éhező kisgyerekek abuzálásával. Az áldozatok közt volt alig kilenc éves is, mindezt pedig még felháborítóbbá tette, hogy az ENSZ a gondjaira bízott gyerekek megvédése helyett hónapokon át próbálta eltussolni az ügyet, és kicsinálni a botrányt kirobbantó tisztviselőjét.

Akárcsak az erőszakoskodó katonákkal, a most Európában szexuális bűncselekményeket elkövetőkkel sincs más dolga a világnak, mint elkapni, majd megbüntetni őket. A kölni szilveszter, az utána szerencsétlenkedő újságírók, rendőrök, politikusok, a vért kívánó közvélemény azonban megmutatták, hogy ebben a helyzetben gyakorlatilag lehetetlen higgadtnak maradni, a megszokott társadalmi mechanizmusok kisiklottak.

Mindezt pedig tovább rontja, hogy sokan mintha direkt a helyzet további romlásában, a káosz terjesztésében lennének érdekeltek. 

Szomorú példája volt ennek a Németországban élő orosz kislány esete, akiről még az orosz külügyminisztérium is azt állította, hogy migránsok erőszakolták meg, aztán kiderült, hogy ebből egy büdös szó sem igaz.

Úgy általában sem helyes Európa utóbbi fél évének vesszőfutását az oroszok nyakába varrni, ebben az esetben pedig pláne nem. Nem Moszkva érte el, hogy a kontinens lakosságának most már jelentős része minden, elmondhatatlan szörnyűségek elől menekülő afgánban és szírben a potenciális bűnözőt, a fehér nők, a mi fehér nőink bestiális megerőszakolóját lássa.

Ez, a fékezhetetlen gerjedelmű, a mi lányainkra és anyáinkra vágyó idegen férfi az egyik legrégebbi rasszista közhely, amely szinte mindig felbukkan, amikor valamilyen szempontból, etnikailag vagy vallásilag különböző csoportok kénytelenek ugyanott élni. A rabszolgafelszabadítás és a 20. század közepének polgárjogi győzelmei között eltelt közel száz évben Amerikában is ez volt a fajgyűlölő fehérek talán leggyakoribb vádja a feketékkel szemben.

Számtalan lincselés kezdődött azzal a - sokszor teljesen alaptalan - váddal, hogy feketék fehér nőkre támadtak. A leghíresebb ezek közül az alig 14 éves fekete tinédzser, Emmett Till esete, akit, miután azzal vádoltak meg, hogy szemet vetett egy fehér nőre, több szintén fehér férfi agyonvert. A gyilkosokat a teljesen egyértelmű bizonyítékok ellenére is felmentették. Fontos tudni, hogy ez nem a távoli múltban, hanem 1955-ben történt.

Jó lenne, ha Európa most nem süllyedne odáig, ahol Mississippi állam tartott hetven éve. 

A bűnüldöző szerveknek és az igazságszolgáltatásnak szigorúan és hatékonyan a törvény oldalán kell állnia, a közvéleménynek pedig nem szabad a legprimitívebb hergelésnek, a legalantasabb ösztönöknek engednie. Nem lesz könnyű menet.