Egy 15 éves brit srácot gyanúsítanak a CIA-főnök levelezésének feltörésével

2016 február 12., péntek 13:19
45

A brit rendőrség elfogta "crackát", a CIA-igazgató John Brennan levelezését feltörő és 11 ezer kormányzati ügynök személyi adatait nyilvánosságra hozó hackert. Hogy hogy hívják, azt sajnos nem hozhatjuk nyilvánosságra, mert

a brit törvények védik a fiatalkorú elkövetők személyiségi jogait.

Úgy ám, ha arra következtet, hogy ezek szerint a világ elsőszámú kémszervezetének főnökét egy fiatalkorú törte fel, jó helyen kapizsgál. "Cracka" egy 15 éves East Midlands-i srác.

A kamaszt a brit hatóságok annak ellenére se tarthatják túl veszélyesnek, hogy Brennan emailjének feltörése után a héten húszezer FBI-alkalmazott és kilencezer nemzetbiztonsági ügynök adatait is nyilvánosságra hozta:

egyik haverja, "Cubed" szerint a bíróság óvadék nélkül szabadon engedte.

"Cracka", aki korábban rendre hangsúlyozta, hogy nem egyedül, hanem "crackas with attitude" nevű bandájával közösen érte el hackersikereit, a #FreePalestine hashtagmozgalomnak ajánlotta hackjeit. Azt mondta, hogy csak akkor hagy fel az amerikai titkosszolgálatok hackelésével, ha az Egyesült Államok kormánya megszakítja kapcsolatait Izraellel. A kérdésre, hogy miért támogatták a mozgalmat, Cracka haverja azt a számomra elég nehezen érthető magyarázatot adta, hogy

"Csak úgy támogatjuk. Nincs rendben. Felismerik a kormányt. Azt hiszik mindent tudnak"

Ne nézzenek rám, fogalmam sincs, hogy kik azok az ők. A mondat eredetileg így hangzott,ha valaki rájön, nyugodtan írja le kommentben, hogy mi a bűbánatot jelenthet: "We just support it. Its not right They are getting to wise the government. They think they know it all."

Barátai szerint a rendőrség lefoglatla Cracka számítógépeit és mobileszközeit. A rendőrség közleménye szerint a fiút számítógépes bűncselekményekkel, számítógépen tárolt anyagok illetéktelen megszerzésére és rosszindulatú felhasználására szőtt összeesküvéssel gyanúsítják. (Via The Daily Dot)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt