Budapesten élő fotósé a World Press Photo 2016 nagydíja

media
2016 február 18., 10:08
comments 110

Warren Richardson öt éve él Magyarországon, szinte végig dokumentálta a menekültek érkezését. 

A Heti Válasz azt írja róla, hogy ő volt a három újságíró egyike, akit a TEK-esek összevertek a röszkei összecsapásnál, majd őrizetbe vettek illegális határátlépés gyanújával. 

A fénykép nyár végén készült a szerb-magyar határon, már a kihúzott drótoknál, de a végleges határkerítés elkészülte előtt. 

Richardson saját elmondása szerint csak a Hold fényét használhatta a felvételhez. "Nem lehetett vakuzni, mialatt a rendőrök ezeket az embereket keresték, mert akkor elárultam volna őket".

A British Journal of Photographynak azt mondta, hogy már öt napja táborozott a határon, amikor érkezett egy nagyjából 200 emberből álló csoport, a kerítés vonalával párhuzamosan, a fák alatt haladtak. "Előbb nőket és gyerekeket, majd apákat és öregeket küldtek előre. Már vagy öt órája voltam a csoporttal, egész éjjel macska-egér harcot vívtunk a rendőrökkel. Mikor a kép készült, már teljesen kimerültem" - mesélte az angol lapnak.

Francis Kohn, a zsűri elnöke, valamint az AFP Hírügynökségfotószerkesztőségének vezetője a következőképpen méltatta a képet:

„Már a zsűrizés elején tudtuk, hogy ez egy fontos fotó. Egyszerűségében rejlik hatalmas ereje, s mert úgy látjuk, hogy szinte minden benne van, ami a menekültekkel történik. Egy igazi klasszikus felvétel a szó nemes értelmében, ugyanakkor időtlen is.”

Fotó: Warren Richardson/World Photography Organisation

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.