Folytatódik az ügy, amiben sima Facebook-megosztás miatt rabosítottak egy rakás siófoki netezőt

INTERNET
2016 február 19., 15:22
comments 157

A 444 kezébe került dokumentumok szerint a érdekes fejlemények történtek a siófoki Facebook-ügyben. A Pécsi Ítélőtábla február 8-án úgy döntött, hogy az eddig a Siófoki Járásbíróságon folyó ügyből kizárja a siófokiakat, illetve a kaposvári törvényszéket, mivel a feljelentő Balázs Árpád felesége éppen a Siófoki Járásbíróságon bíró. A pécsiek mindezek miatt a Szekszárdi Járásbíróságot jelölték ki az eset gazdájának.

Az ügy azért kavart komoly hullámokat tavaly, mert 17 ember hallgattak ki, egy részüket rabosítva is, pusztán amiatt, hogy megosztottak egy facebookos posztot. Ez az eredeti bejegyzés egyébként egy siófok belvárosában található ingatlanról szólt, amelyet Balázs polgármestersége idején adtak el vitatott körülmények között, többek szerint gyanúsan olcsón. A poszt az Árpi Lapjairól Kitiltottak Társasága nevű Fb-oldalon jelent meg eredetileg.

A 17 kihallgatott között volt teljesen átlagos internetezők is, illetve a siófoki baloldali ellenzék, konkrétan a DK és az MSZP ismert figurái.

A legérdekesebb most nem is annyira kizárás ténye, hanem az, hogy a gyanúsítottak igazából ebből a dokumentumból tudták meg, hogy az ügyet átminősítették magánvádassá. (Az ügy Balázs Árpád feljelentésére, magánvádas eljárásként indult, de az ügyészség azonnal beszállt közvádlóként, mondván a feljelentő a posztban tágyalt események idején közfunkciót töltött be, polgármester volt. Éppen az ügy közvádas jellege miatt történhetett meg aztán, hogy tanúkat rabosítottak, ami egy sima magánvádas ügyben nem így történt volna.)

A visszaminősítés okáról megkérdeztem a Szekszárdi Járásbíróságot, ahol annyit mondtak, hogy az ügy már magánvádasként érkezett hozzájuk. Úgy tudom, hogy már ki is tűzték a következő tárgyalási napot, április 19-re.

photo_camera

Ugyanígy megkerestem Balázs Árpádot is, érdeklődve, hogy miért folytatja a hadjáratot néhány share-elés miatt.

Balázs ezt válaszolta:

„Én magánvádas eljárást kezdeményeztem. Az ügyészség fellépésről csak sajtóból értesültem. Azert tettem feljelentést, mert valótlan, mocskos rágalmakat tejesztettek. Természetes, hogy megfelelő elégtètelhez ragaszkodom. Munkámat minden tekintetben tisztességesen végeztem. Nem vagyok köteles eltűrni ilyen gyalázkodást. Ezért tettem meg a feljelentést és a jövőben is meg fogom tenni, ha bárki mocskolódik.”

Izgalmas kérdés az is, hogy mi történt, illetve mi fog történni a rabosításkor levett adatokkal, miután az ügyet most átminősítették. Törölték őket? Törölni fogják? Vagy csendben megtartanak mindent? Erről eddig egyik érintettől sem tudtam kihúzni semmit.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.