Bill Clinton vegán lett

külföld
2016 február 21., 14:53
comments 88

A Politicon jelent meg egy kampánybeszámoló az egykori elnök, jelenlegi elnökjelölti házastárs Bill Clinton mindennapjaiból. E szerint miközben Clinton épp kampányolni igyekezett felesége mellett Las Vegasban, betért egy vegán étterembe. 

photo_camera Ethan Miller / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP

Ott pedig többek között a vegánság nagyszerűségéről áradozott, a beszámoló szerint arról beszélt, hogy szívproblémái után állt át a nagyon divatos étrendre, és teljesen megváltoztatta az életét. Talán már köztünk se lenne, ha nem váltott volna, mondta még el. 

Ugyanakkor a száz százalékos vegánságra, azaz az állati eredetű termékek teljes mellőzésére még nem állhatott át: rendszeresen vesz részt vérvizsgálaton és orvosa azt javasolta, legalább lazacot fogyasszon hetente egyszer. Ezt meg is teszi, de alig várja, hogy erről is lemondhasson. 

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.