A folyamatosan publikált, több ezer oldalnyi anyagban több száz utalás szerepel Epstein egykori barátjára, az Egyesült Államok elnökére.
Trump szerint egyébként az Epstein-üggyel csak a republikánusok óriási sikereiről akarják elvonni a figyelmet.
A minisztérium közlése szerint a képet a New York-i szövetségi ügyészek jelölték meg, mert felmerült a gyanú, hogy Epstein áldozatait ábrázolhatja.
„Harminc éve várok” – mondta a feljelentést benyújtó nő. „Nem tudom elhinni. Többé nem nevezhetnek hazugnak.”
Susie Wiles a Vanity Fairben megjelent interjúsorozatban nem túl kedvező képet fest főnökéről, aki személyes bosszúvágyból kezdeményez büntetőeljárásokat politikai ellenfeleivel szemben, és hazudott, amikor azt mondta, Bill Clinton is járt Epstein szigetén.
Az elnök arról posztolt, hogy ez egy demokrata ügy, az állami apparátus pedig tudja mi a dolga.
Jeffrey Epstein, Bill Clinton és a yorki herceg is szerepelnek a most nyilvánosságra hozott feljegyzésekben.
Csak arra, hogy kicsavarja Ukrajna kezéből az atomarzenált, amelynek birtokában Moszkva talán békén hagyta volna. Az EBESZ 1994-es budapesti csúcstalálkozóján 70 ország vezetője vett részt a kongresszusi központban, Bill Clinton a TF közeli focipályáján landolt helikopterével.
Az elmúlt évtizedek igazságügyi minisztereinek és FBI-igazgatóinak jelenése van ugyanott. De ha elmennek, alighanem az sem segít csillapítani a kedélyeket abban az ügyben, amelyben még Trump leglelkesebb támogatói is szembemennek az elnökkel.
Úgy gondolják, hogy „csak három elnököt fenyegetett komolyan az eltávolítás veszélye”. Pedig nem.
A demokraták szerint nincs rendben, hogy épp az a Todd Blanche ment el Ghislaine Maxwellhez, aki korábban Trump személyes ügyvédjeként dolgozott.
Megbomlott a republikánus egység, Trump egyelőre nem tudja, hogyan kezelje a botrányt, amelyet ő maga idézett elő, amikor olyan iratok publikálását ígérte be a kampányban, amelyek talán nem is léteznek.
Amerikát a világ jelentős része évtizedek óta a lábad alól a földet is kilopó, az unokáidat drónokkal vagy valami helyi milícia segítségével miszlikbe aprító agresszor nagyhatalomnak látja. Ezekben az évtizedekben Kelet-Európában a világ csendőre inkább hasznos volt. De ennek vége.
Az Egyesült Államoknak eddig nem volt jogszabályban rögzített hivatalos nyelve.
A miniszterelnök mára elfogadta azt az álláspontot, hogy a keleti bővítés vezetett a háborúhoz. Miközben pont ez garantálja Magyarország biztonságát.