Nem tehetek róla, parancsra tettem

- főleg a második világháború után, a nürnbergi perekben próbáltak ezzel védekezni sokan. Valóban rémes dolgokat követtek el, de utasították őket.

A Cell Biology című folyóiratban megjelent tanulmány szerint ez nem feltétlenül csak szöveg, az ember agya máshogyan dolgozza fel egy tett következményeit, ha parancsra cselekszik, és másképp, ha nem.

A Milgram-féle áramütéses kísérlet egy módosított változatát végezték el.

A kísérleti alany előtt két gomb volt. Az egyik nem csinált semmit, a másik apró áramütést adott a vele szemben ülő embernek, és egy nagyon kis összeget átutalt az "áldozat" számlájáról az alany számlájára. Az egyik verzióban az alany szabadon eldönthette, hogy melyik gombot nyomja meg, egy másikban a kísérletvezető utasította, hogy az áramütést okozó gombot nyomja.

A gomb lenyomása után egy hang hallatszott, és az alanynak meg kellett saccolnia, hogy mennyi idő telt el a gomb lenyomása és a hang között.

Korábbi kísérleti eredményekből lehet tudni, hogy az eltelt idő megbecslését befolyásolja, hogy az ember maga kezdeményezte a történést, vagy csak passzív szereplője volt. Minél inkább aktív részese az ember a történeseknek, annál rövidebbre becsli az időt az akció és a hatás között.

A mostani kísérletből az derült ki, hogy az emberek hosszabbnak becsülték a gomb lenyomása és a hang közötti időt, ha utasításra nyomták meg a billentyűt és rövidebbre, ha maguktól.

A kísérletek egy részében az agyi aktivitást is mérték, ami alacsonyabb volt, amikor az alanyok parancsra nyomták a gombokat.

Ezek az eredmények nem jelentik, hogy kisebb volna a jogi vagy erkölcsi felelőssége annak, aki utasításra tesz valami szörnyű dolgot. Csak azt, hogy az ember saját teste is hajlamos ilyenkor a legelemibb szinten is úgy reagálni, mintha nem aktív, hanem csak passzív szereplője lenne az eseményeknek. (QZ)