Két hadnagy is ittasan vezetett, mégis a Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon dolgoznak

bűnügy
2016 február 22., 14:03
comments 49
  • Információnk szerint két Zala megyei rendőr is ittasan vezetett, de még mindig rendőrként dolgozhatnak.
  • Rákérdeztünk a rendőrségnél, mi a helyzet.
  • Szerencsére pont jókor: a kérdésünk napján kezdték el folytatni a felfüggesztett vizsgálatot.

A közelmúltban a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság egyik rendőrét szolgálaton kívüli ittas vezetés miatt jogerősen elítéltek.

Ugyanitt dolgozik egy másik rendőr, aki ittasan karambolozott, konkrétan ő okozta szilveszter éjjelén az év első zalaegerszegi balesetét. A zaol.hu azt írta, hogy egy Suzuki ment taxinak egy körforgalomban, és bár senki sem sérült meg, az anyagi kár nagy volt. A lap azt írta, hogy a Suzukiban utazó két fiatal „feltehetően ittas volt”. Úgy tudjuk, hogy egy szolgálaton kívüli rendőr vezetett.

Sznopek Veronika főhadnagy, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy mindkét rendőr jelenleg is hadnagyként dolgozik a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán.

A törvény szerint az a hivatásos válik szolgálatra méltatlanná, aki olyan cselekményt követett el, ami a fegyveres szerv működésébe vetett közbizalmat súlyosan veszélyezteti. A méltatlansági eljárásban az állományilletékes parancsnoknak vizsgálót kell megbíznia, és az eredményt figyelembe véve az állományilletékes parancsnoknak kell döntenie.

Emiatt megkérdeztük a rendőrséget, indult-e vizsgálat az ügyben, és mire jutottak. Elmondták, hogy a körforgalomban karambolozó hadnaggyal szemben január 11-én az állományilletékes parancsnok kezdett méltatlansági eljárást, amit a büntetőeljárás jogerős befejezéséig felfüggesztett.

A jogerősen elítélt hadnagy ellen viszont már 2014. október 15-én indult méltatlansági eljárás, és még mindig folyamatban van.

Rákérdeztünk, hogyhogy nem ért még véget a tavaly ősszel indított vizsgálat, amikor a törvény szerint a vizsgálónak 15 (és ha szükséges, további 15) napja van, hogy lefolytassa a vizsgálatot. Ráadásul a méltatlanná válás megállapítása után az állományilletékes parancsnoknak 5 napon belül intézkednie kell a szolgálati viszony megszüntetéséről.

Ezt a választ kaptuk:

„A méltatlansági eljárás a büntető eljárás jogerős ítéletének kézhezvételéig felfüggesztésre került. Az ítélet a mai napon került az állományilletékes parancsnokhoz, aki az eljárás folytatásáról intézkedett.”

Tehát éppen aznap indult el újra a tavaly ősz közepén indult eljárás, amikor rákérdeztünk, hogyan áll. Ezt a mázlit!

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.