Storck fejben már a vb-selejtezőn van

futball
2016 február 22., 16:49
comments 35

Bernd Storck szövetségi kapitány szerint nemcsak a nyári Európa-bajnokságra való felkészülés a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben zajló összetartásának célja, hanem annál messzebb is kell gondolni.

„Az Eb után készen kell állnunk a világbajnoki selejtezősorozatra, ezért olyan fiatalok is velünk vannak, akik a távlati csapat játékosai lehetnek”

– mondta hétfői sajtótájékoztatóján a német szakember, aki elárulta, délelőtt aerob teszteket végeztek a játékosok, délután labdás edzés szerepelt a programban, míg kedden taktikai elemeket gyakorolnak, zárásként pedig kétkapus játék lesz.

Strock szerint azért is fontos ez a 3 napos összetartás, mert a szakmai stáb tagjai személyesen elbeszélgetnek a futballistákkal, hogy miben kell fejlődniük, mire van szükség tőlük a nemzeti együttesben.

Az MTI megkérdezte, milyen típusú válogatottal szeretné, hogy májusban barátságos mérkőzést játsszon a csapata, amire a kapitány azt mondta: „Mindenképpen olyan ellenfelet szeretnék, amely illik a játékrendszerünkhöz és jó felkészülést biztosít az Eb-riválisok ellen. De már annak is örülök, ha lesz ellenfél, hiszen február 22. van, így a csapatok többségének már összeállt a programja. A szövetség tudja, mit szeretnék és igyekszik megoldani, jelenleg két országgal zajlanak a tárgyalások.”

A magyar válogatott március 26-án Horvátországot fogadja a Groupama Arénában, erre a meccsre vasárnap óta kaphatóak a jegyek. A közvetlen Eb-felkészülés során június 4-én a világbajnoki címvédő németekkel játszanak a magyarok Gelsenkirchenben, de az MLSZ májusra még szeretne lekötni egy hazai találkozót. Storck a horvátok elleni meccsel kapcsolatban azt mondta, a fejében már összeállt a csapat, és lesznek olyanok, akiket kipróbálnak majd.

Még nem eredményben gondolkodnak

Elek Ákos és Korcsmár Zsolt kifejtette, nagyon hasznosak ezek az összetartások, mert az amúgy is kiváló csapategység tovább javul ennek köszönhetően. A DVTK Kínából hazatérő futballistája és a Vasasnak a német másodosztályú Greuther Fürth-től szerződtetett védője abban is egyetértett, hogy a létszámcsökkentés jót tett a magyar élvonal színvonalának, mert tapasztalatuk szerint nagyobb lett az iram.

„Örülök, hogy jó csapatokkal játszunk, de ezeken nem eredményben gondolkozom, hanem játékban. Mindig a következő meccsre koncentrálok, de bevallom, nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék az Eb-re”

– mondta Elek Ákos,aki elképzelhetetlennek tartja, hogy nagyon kikapjanak a horvát és a német válogatottól, hiába tartozik mindkettő a világ közvetlen élvonalához.

Szerinte ez a magyar válogatott már teljesen más, mint amelyik például 2013-ban Hollandiában 8-1-re kikapott. Egervári Sándor akkor sok fiatalt épített a csapatba, köztük őt is, és mostanra ezek a játékosok már megfelelő rutinnal rendelkeznek, hogy ilyen kudarc ne fordulhasson elő – mondta.

Fiola Attila, a Puskás Akadémia védője arról beszélt, neki előny is lehet, hogy több poszton bevethető. (A klubjában a védelem közepén játszik, de a válogatottban jobbhátvéd.)

A magyar válogatott 44 év után szerepel majd újra az Eb-n: sorrendben Ausztriával (június 14., Bordeaux), Izlanddal (június 18., Marseille) és Portugáliával (június 22., Lyon) találkozik az F csoportban. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.