Mától nem védi az adósokat a kilakoltatási moratórium

gazdaság
2016 március 01., 06:57
comments 79

Mától nem védi a kilakoltatási moratórium azokat az adósokat, akik ellen tartozásuk miatt végrehajtási eljárás indult vagy már el is árverezték az ingatlanukat. Bár a korábbi hírek arról szóltak, hogy tízezrek kerülhetnek az utcára, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke szerint az idén várható kilakoltatások száma nem éri el az ezret. Ugyanakkor már a héten végrehajtanak akár több lakáskiürítést is - írta a Magyar Nemzet.

Az újság keddi cikke szerint bár a végrehajtói kar korábbi adatai szerint a devizahiteles törvények alapján 210 ezer végrehajtási ügyet függesztettek fel, a szervezet elnöke szerint nem várható kilakoltatási hullám.

Schadl György elmondta, becsléseik szerint körülbelül 600 lakáskiürítés várható idén, ami a korábbi évekhez képest nem nevezhető kirívónak. Az elnök szerint egészen biztos, hogy már ezen a héten lesz kilakoltatás, akár több is.

A kar elnöke szerint egyebek között azért sem várható kilakoltatási dömping, mert az önálló bírósági végrehajtók számos esetben tárgyalásokat folytatnak a pénzintézetekkel, mivel a banki elszámolások miatt problémássá váltak az eljárások. Az elszámolások után ugyanis a bank követelése sok esetben nem egyezik meg a közjegyzői okiratban foglalt összeggel, ha pedig nagyobb a tartozás, a végrehajtó nem intézkedhet.

A köztestület honlapja szerint közel 15 ezer ingatlan vár árverezésre, ezek közül 3500-at már megpróbáltak elárverezni egyszer vagy kétszer, csaknem 12 ezret pedig már harmadik alkalommal tűztek ki árverésre.



Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.