Észak-Korea készenlétbe helyezi atomfegyvereit

külföld
2016 március 04., 05:41
comments 96

Kim Dzsongun elrendelte az ország atomfegyvereinek készenlétbe helyezését, hogy azok bármikor bevethetők legyenek az ellenségektől érkező fenyegetésekre válaszul.

Kim Dzsongun egy hadgyakorlat levezénylése után beszélt arról az ország hivatalos hírügynökségének, a KCNA-nak arról, hogy az észak-koreai hadseregnek fel kell készülnie a megelőző csapásokra. A vezető szerint az olyan rendkívüli időkben, mikor az amerikaiak háborút sürgetnek más országok és népek ellen, olyankor az egyetlen lehetőség, hogy megvédjék a szuverenitásukat és az élethez való jogukat, ha készenlétbe helyezik az atomfegyvereket.

photo_camera Kim Dzsongun - Fotó: AFP/KCNA

Az Egyesült Államok és Dél-Korea pénteket tárgyalásokat kezdett egy rakétavédelmi rendszer délre telepítéséről.

Szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) az eddigi legszigorúbb büntetőintézkedéseket fogadta el Phenjannal szemben, mert Észak-Korea január elején újabb kísérleti atomrobbantást hajtott végre, majd egy hónappal később műholdat lőtt fel ballisztikus rakétával, mindkét alkalommal megsértve a BT korábbi határozatait. (BBC/MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.