Húsz napra lecsukják Repülős Gizit

2016 március 4., péntek 11:54
182

Jogerősen húsz nap elzárásra ítélte Repülős Gizit, azaz K. Sándorné B. Gizellát lopás kísérlete miatt a Székesfehérvári Járásbíróság.

A bíróság megállapította, hogy az asszony február 18-án délután besurrant egy sukorói családi házba és az egyik szoba komódjában talált pénztárcából magához vett 3500 forintot. Amikor észrevették őt, azt állította, hogy bérelhető lakást keres, illetve vizet kért.

A tulajdonosok rövid időre magára hagyták, ekkor Repülős Gizi a pénzt bedobta a bejáratnál lévő hálószobába, és el akarta hagyni a házat, de a sértett házastársa a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság másnap közölte, hogy őrizetbe vettek egy 89 éves asszonyt, aki Sukorón egy családi házból próbált meg pénzt eltulajdonítani.

A Repülős Giziként ismert K. Sándorné B. Gizellát legutóbb tavaly szeptemberben, egy hajdúszoboszlói lakásban érték tetten.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, már legalább 19 alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben. (MTI)

Kommentek

Ha kommentelnél, ahhoz Közösség vagy Belső Kör csomagra van szükséged. Ha csak olvasnád a többiek hozzászólásait, ahhoz nem kell előfizetés.

  1. Ha még nincs, regisztrálj 444 profilt
  2. Fizess elő a Közösség vagy a Belső kör csomagunkra
  3. Az előfizetésnél használt email címmel regisztrálj a Disqusra és azzal lépj be a cikkek alatt