Erdogan egy külön menekültvárost építene fel Észak-Szíriában

külföld
2016 március 05., 12:31
comments 57

A becslések szerint jelenleg 2,5-2,7 millió szíriai menekült tartózkodhat Törökország területén. Recep Tayyip Erdogan elnök pedig azt akarja, hogy lehetőleg ez a szám már ne növekedjen tovább, ezért az Anadolu hírügynökségnem nemrég előállt azzal a tervvel, hogy a határ szíriai oldalán egy külön menekültvárost kellene építeni. Ezt egy 4500 négyzetméteres menekülttábor lenne, amit a nemzetközi közösség segítségével építenének fel.

A török elnök azt mondta, hogy erről már Barack Obama amerikai elnökkel is tárgyaltak, de az Anadolu hírügynökség szerint ezek még nem vezettek eredményre. Törökország már egy ideje lobbizik azért, hogy Észak-Szíriában, a török határnál hozzanak létre egy 10 kilométer szélességű védelmi zónát. 

Erdogan szerint ezzel meg lehetne akadályozni, hogy a szíriai menekültek tömegesen érkezzenek Törökországon át Európába. A törököknek ez abból a szempontból is jól jönne, mert ezzel meg tudnák akadályozni, hogy a szíriai kurdok tovább tudjanak nyomulni nyugat felé.

Brüsszel támogatná a Törökországon át érkező menekültek visszatoloncolását. Törökország pedig vállata, hogy hajlandó lenne visszafogadni őket. Ennek az a feltétele, hogy az EU ott állná a befogadásukra felállított központok költségeit.  (via Spiegel)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.