Kitiltották Romániából a Jobbik alelnökét

Fotó: Kovács Attila / MTI

Szávay kedden Erdélybe utazott volna, hogy a Székely Szabadság Napján kiálljon Székelyföld területi autonómiája mellett, de az ártándi román határőrök nem engedték át, mert mint kiderült, 2015. október 21-től kezdődően a hatóságok három évre kitiltották az országból. 

Szávay az MTI-nek arról számolt be, hogy ez már nem az első eset: korábban már egy évre egyszer kitiltották az országból. A Jobbik alelnöke most felháborodásának adott hangot, hogy érdemi indoklás és előzetes figyelmeztetés nélkül korlátozzák mozgásában, és ilyen eljárást kell elszenvedjen "egy EU-tag, valamint NATO-szövetséges szomszédos ország részéről."

Szávay korábban már az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult és beperelt emiatt a román államot. Most ugyanerre készül és elvárja a magyar diplomáciától, hogy tiltakozzon meghurcolása ellen és lépjen fel a "magyarellenes provokációk sorát végrehajtó román hatóságokkal" szemben. 

Uralkodj magadon!
Új kommentelési szabályok vannak 2016. január 21-től. Itt olvashatod el, hogy mik azok, és itt azt, hogy miért vezettük be őket.