Meghalt a 15 éves indiai lány, akit megerőszakoltak, és felgyújtottak

bűnügy
2016 március 09., 07:41
comments 45

Jadram Szingh, Uttar Prades szövetségi állam rendőrparancsnoka elmondta, hogy a lány a kórházban belehalt az égési sérüléseibe.

Az eset a főváros egyik külterületi részén történt. A lányt a házuk tetőteraszán erőszakolták meg. A feltételezett tettes Adzsaj Sarma, egy 20 év körüli férfi, aki a rendőrség őrizetbe vett.

Rakes Jadav a BBC Hindinek azt mondta, a gyanú szerint egy szerelmi háromszög állhat az ügy mögött.

A lányra a szülei hétfőn este találtak rá súlyos égési sérülésekkel, miután a tetőről segítségért kiáltozott. A testének 95 százaléka megégett, kórházba szállították, de az életétét nem sikerült megmenteni.

A biztonsági erőket megnövelték a Tigri nevű faluban.

Indiában 2012-ben autóbuszon csoportosan megerőszakoltak egy fiatal nőt, aki belehalt sérüléseibe. A történtek hatalmas botrányt kavartak, megduplázták a nemi erőszak és más szexuális bűncselekmények büntetési tételeit, és akkor került napirendre az is, hogy különösen súlyos bűncselekmények esetében fiatalkorúakat is felnőttként kellene elítélni.

Egyedül 2014-ben több mint kétezer nemi erőszakot jegyeztek fel Újdelhiben, míg országszerte 37 ezer esetet regisztráltak. De segélyszervezetek szerint az ilyen támadások nagy része nem jut a hatóságok tudomására. (MTI, BBC)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.